MOL csapat Kajak Blog

Kozák Danutát nem nyomasztja, hogy mindenki őt akarja legyőzni

2013.08.28. 07:08 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

kozak_valogato_2013.jpgStorcz Botond szövetségi kapitány - immár hagyományosan - 8-10 érmet vár a 35 tagú magyar válogatottól a mai napon rajtoló és vasárnapig tartó, duisburgi kajak-kenu világbajnokságon. Az éremhalmozásból reményeink szerint Kozák Danuta is kiveszi majd a részét, aki három számban indul, mindegyikben győzelmi esélyekkel.

A szakember szerint minden számban van esély a magyar éremszerzésre, ugyanakkor a női kajakosok az elmúlt világversenyeken olyan magasra tették a lécet, hogy tőlük szinte lehetetlen fejlődést várni, velük szemben a célirány, hogy tartsák ezt a színvonalat.

Ebben jelentős szerep hárul Kozák Danutára, aki három számban áll rajthoz Duisburgban. Az Újpest kétszeres olimpiai bajnoka a klasszikus női K-1 500 mellett tagja a négyesnek, valamint a 200 méteres váltónak is.

Danuta klasszisát jól mutatja, hogy idén év elején edző és csapatváltásra szánta el magát, ennek ellenére ő volt az egyedüli, aki mindkét hazai válogatón ugyanazt a szintet tudta tartani, azaz megnyerte mindkét versenyt.

„Mindegyik verseny más, mint ahogy senki életében sincs két egyforma nap. Bízom benne, hogy idén is sikerült úgy kihegyezni a formámat, mint tavaly” – mondta Danuta arról, mennyivel lesz számára másabb az idei vb, mint a korábbiak, vagy a tavalyi londoni olimpia.

Tavaly, mint az egyik esélyes érkezett az ötkarikás játékokra, most viszont már mindenki őt, a kétszeres olimpiai bajnokot akarja legyőzni. Ez azonban nem nyomasztja, mint elárulta a fizikai felkészülés mellett, fejben is „összeállt”, és tudja jól, hogy mik az elvárások vele szemben.

„Úgy gondolom a legnagyobb ellenfelem Benedek Dalma lesz, de a német Katrin Wagner-Augustinra és az új-zélandi Lisa Carringtionra is érdemes figyelni” – mondta az egyes esélyeiről.

A négyessel kapcsolatban elmondta, kicsit döcögősen indult, de mostanra összeálltak és jó eséllyel indulnak az aranyéremért. Szerinte eben nincs semmi meglepő, hiszen a női csapathajónak Magyarország mindig is esélyese.

„Hogy milyen vagyok, ha nem tetszik valami? Hisztis, szemforgató, morgolódó” – mondta nevetve a többnyire egyébként is mindig mosolygós klasszis arról, mi van akkor, ha edzője – aki az életben is a párja – olyat kér tőle edzésen, amihez nincs kedve.

Az egyik legcsinosabb – de mindenképpen a legszebb szemű – kajakos elmondta, nincsenek konkrét tervei a családalapítással kapcsolatban, úgy véli, mindennek megvan a maga ideje, és nem egy olimpiai ciklus fogja meghatározni, ha úgy döntenek, esetleg bővül a család.

Most azonban kizárólag a világbajnoksággal foglalkozik és profizmusára jellemzően határozott nemmel felelt arra a kérdésre, aláírna e, egy világbajnoki győzelmet. „Nem írnám alá! Küzdeni megyek ki, nem fogom könnyen adni magamat!” – mondta Danuta, aki eddig ötszörös világbajnoknak mondhatja magát. Biztosak vagyunk benne, ez a mondat egy hét múlva már nem állja meg a helyét. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kajak.blog.hu/api/trackback/id/tr855481464

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása