MOL csapat Kajak Blog

Edzésen valósult meg Kovács Katalin ifi-kori álma

2013.10.28. 09:44 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

kép 006.jpgKovács Katalin olaszországi nyaralásából hazaérve elkezdte a könnyedebb mozgást. Ezúttal azonban valóban csak könnyedebb mozgásról van szó, hiszen a háromszoros olimpiai bajnok egyelőre nem kezdte el az alapozást a jövő évre, mint elmondta, úgy érzi hosszabb pihenőre, felöltődésre van szüksége.

"Szeretnék idén egy kicsit hosszabban pihenni, mint az előző években. Az elmúlt évektől eltérően ezúttal még nem kezdtem el a komoly munkát. Ugyanakkor szeretnék mindenkit megnyugtatni, nem fejezem be a kajakozást” – mondta Kovács.

Elárulta, ezúttal úgy érzi nem csak egy hónapot, hanem kicsit hosszabban szeretne pihenni. Úgy véli az idei fárasztó szezon után (válogatók, Európa-bajnokság, világbajnokság)még nem jött el az ideje a kemény munkának.

Ez persze nem azt jelenti, hogy nem csinálok semmit, hiszen ragyogó idő van a héten is és egyébként is vágyom a kajakozásra, csak egyelőre a keményebb munkát „nem kívánom” még” – mondta a harmincegyszeres világbajnok.

Ennek megfelelően a hét elején is volt evezni, ami saját bevallása szerint nagyon jól esett. Emellett futott is a Hajógyári szigeten, ez viszont már kevésbé esett jól számára, de büszke voltam magára, hogy a tervezett távot végigfutotta.

„Hétfőn nagyon jót eveztem Csipes Ferenc felügyelete mellett és még „társam” is volt, hiszen csatlakozott hozzám a kétszeres olimpiai bajnok Gyulai Zsolt is. Mondtam is nekik, hogy ifiként erről álmodoztam, milyen jó lenne egyszer két ilyen nagy versenyzővel együtt edzeni. Végül minden álom és vágyakozás valóra vált, még ha kicsit megkésve is” – mondta nevetve Kovács.

Gyulai és a Kovácsot edző Csipes amellett, hogy jó barátok és többszörös világbajnokok, mindketten tagjai voltak Ábrahám Attila és Hódosi Sándor mellett az 1988-as szöuli olimpián aranyérmes férfi kajak négyesnek. Emellett Gyulai egyesben is diadalmaskodott. Négy évvel később pedig ezüstérmet szereztek Barcelonában. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kajak.blog.hu/api/trackback/id/tr655602487

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása