MOL csapat Kajak Blog

Kovács Katalin: A hajó szűkebb, de az élmény kihagyhatatlan

2014.04.14. 12:13 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

Kovács Katalin.JPGKovács Katalin június elejére várja első gyermekét, de jelenleg is ugyanolyan pörgősen éli az életét, mint ha a felkészülés közepén lenne az idei szezonra. Ugyanúgy sürög-forog és bármilyen hihetetlen, az edzésekkel sem állt le, Természetesen nem az ilyenkor megszokott távokat és sebességeket lapátolja, de még így is – Lucával a pocakjában – nagyon élvezi a kajakozást.

„Jól vagyok, nagyon jól érzem magam. Bár egyre inkább gömbölyödik a hasam, de ugyanúgy zajlik az élet körülöttem. Intézem a dolgaimat és a sporttal se álltam le. Tudom jól, hogy a többiek mostanában jönnek haza az edzőtáborokból, de engem most egy sokkal fontosabb dolog foglalkoztat” – mondta a háromszoros olimpiai bajnok, szokás szerint mosolyogva.

Elárulta, bármennyire is szeret edzeni, nem hiányzott neki a megszokott edzőtáborozás. „A mostani jó időben így is „kielégítem” a vágyaimat a vízen, de most háttérbe szorult a kajakozás, sokkal nagyobb a várakozás bennem a Lucával kapcsolatosan” – mondta a boldog kismama

„Ennek ellenére a múlt héten is eveztem. Nyolc kilométert mentem, de ez csak amolyan kényelmes „élvezkedés” volt a vízen. Értelemszerűen szűkebb a hajó, mint korábban, a mozgás sem ugyanaz, csak az élmény kihagyhatatlan, hogy ott ülsz egy lélekvesztőben” – mondta Kovács, aki elárulta, természetesen nem egyedül megy ilyenkor, hiszen edzője Csipes Ferenc minden alkalommal elkíséri őt.

Elárulta, korábban volt benne egy kis félsz a szüléssel kapcsolatban, ezt azonban mostanra már felváltotta a várakozás és a kíváncsiság.

"A múlt héten voltam kismama-fotózáson, és nagyon jó érzés volt viszontlátni magunkat Lucával. Egy műteremben készültek a képek, és nagyon tetszett mindegyik” – mondta a harmincegyszeres világbajnok a legutóbbi élményéről. Elárulta, a fotózás apropóját az adta, hogy a közeljövőben több újság címlapján is szerepelni fog.

Ez nem véletlen, hiszen minden idők legsikeresebb, és egyik legszebb magyar sportolójára kismamaként is kíváncsiak az emberek. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kajak.blog.hu/api/trackback/id/tr746028840

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása