MOL csapat Kajak Blog

Kovács Katalin: Újra felfedeztem Budapestet

2014.04.26. 12:40 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

kovacskatalin_vagott_mob.hu.jpgKovács Katalint mindössze hat hét választja el élete talán legfontosabb pillanatától. Szerepelt ugyan már öt olimpián, számtalan világ-, és Európa-bajnokságon, de hiába a közel hatvan aranyérem, biztos, hogy egyiknek sem örült úgy, mint kislánya érkezésének. A kis Luca ugyanis június elején látja meg a napvilágot és ő lesz a csinos kajakos első gyermeke.

„Egyik nap azt hittem már lassan indulni kell a szülészetre, úgy mocorgott. Igaz, hogy én is éberen aludtam, de olyan mozgékony és aktív volt, hogy el sem nem tudtam képzelni mit akarhat” – mondta nevetve a háromszoros olimpiai bajnok.

Kovács elárulta, egyáltalán nem fél a szüléstől. A napokban körbevezették a szülészeten, és jelenleg úgy érzi ő lesz az, akinek biztos, hogy fájdalommentes lesz a szülése. Áldott állapota ellenére is a megszokott pörgős életét éli, amiből természetesen a mozgás sem hiányozhat.

Ezúttal azonban nem a vízen vagy az edzőteremben „kínozza magát”, hanem testvérének és családjának mutatja meg a főváros nevezetességeit. Kovács nővére ugyanis munkája kapcsán Kuala Lumpurban él, és amíg az év elején ő mutatta meg „lakóhelyét”, most a harmincegyszeres világbajnok az „idegenvezető”.

„Bármilyen hihetetlen, az elmúlt napokban én is újra felfedeztem Budapestet. Szerdán voltunk a Gellért hegyen, ahol már nagyon rég jártam, de még mindig nagyon tetszik. Csütörtökön pedig a parlamentben voltunk, megnéztük a Seuso-kincseket, és elsétáltunk az Olimpiai parkba is. Azt kell, hogy mondjam, nagyon szép lett” – mondta feldobódva Kovács.

Lelkesedése nem véletlen, hiszen az év mostani szakaszában nem igazán szokott budapesti sétákat tartani. „Nem nagyon volt lehetőségem az elmúlt években tavasszal sétálgatni a fővárosban, ilyenkor mindig edzőtáborban voltunk, a fővárosba szinte csak aludni, illetve ki-, és becsomagolni jöttünk” – mondta a csinos sportoló.

(Fotó:mob.hu)

A bejegyzés trackback címe:

http://molcsapat-kajak.blog.hu/api/trackback/id/tr896087593

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.