MOL csapat Kajak Blog

Kozák Danuta: Igen, ott van a gondolataimban Rió

2014.04.27. 15:05 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

kozak_valogato_2013.jpgA kétszeres olimpiai bajnok Kozák Danuta nyolc hétig Portugáliában a NELO hajógyártó vég központjában készült az idei évre, majd hazajött, és egy gyors ki-, illetve becsomagolás után már Szolnok felé vette az irányt, ott folytatja a felkészülést.

Szüksége is van a kemény munkára – amelytől egyébként soha nem hátrált meg -, hiszen már csak 7 hét van az első hazai válogatóig, míg az év első Világkupa viadaláig mindössze öt hét a hátralévő idő.

„Keményen készülünk, bár most lehet, hogy kicsit vissza kell venni a munkából, mert meghúzódott a hátam. Volt már korábban is ilyen jellegű gondom, elsősorban akkor, ha kicsit jobban meg van terhelve, ilyenkor egy rossz rajt következtében is meghúzódhat” – mondta az Újpest klasszisa a kisebb sérüléséről. Elárulta, ilyenkor szüksége van egy kis regenerációra, így lehet, hogy kicsit visszavesz az edzésekből.

„Kicsit kemény a víz, valószínűleg ez lehet a sérülés hátterében. Ilyekor jóval nehezebb áthúzni a lapátot, nehezebb evezni, és ilyenkor jobban el is fáradok” – avatott be a szakmai titkokba a nyolcszoros világbajnok, aki azt is elmondta, amíg Portugáliában az erőgyűjtés volt a fő feladat, a felkészülés mostani szakaszában elsősorban a technikára kell figyelni.

Danuta elárulta, noha idén a júliusi, brandenburgi Európa-bajnokság, és az augusztusi moszkvai világbajnokság a két fő verseny, gondolataiban néha előjön már, hogy bő két év múlva ismét olimpia következik.

„Igen, ott van a gondolataimban Rió. Tisztában vagyok vele, hogy addig még számos verseny vár rám, de a mi sportágunkban is az olimpia a fő verseny. Az a fő cél, mindent annak vetsz alá. Már tavaly is szóba került, hogy mit és hogyan kellene, hogy Rióba a lehető legjobb formában érkezzek” – mondta Kozák, aki ha megismétli londoni teljesítményét – két aranyérem -, akkor minden idők legeredményesebb magyar kajakosa lehet az olimpiák történetében. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kajak.blog.hu/api/trackback/id/tr176092629

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása