MOL csapat Kajak Blog

Kozák Danuta: Jobban egyben vagyok, mint tavaly ilyenkor

2014.03.31. 09:58 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

kozak_valogato_2013.jpgA kétszeres olimpiai bajnok Kozák Danuta már több mint egy hónapja élvezi Portugáliában a melegvízes edzőtáborozás minden „örömét”. Danuta tisztában van vele, hogy a mostani kemény munka később kamatozik, hiszen roppant hosszú az idei szezon, benne Világkupa versenyekkel, hazai válogatókkal, Európa-bajnoksággal és a szezon zárásaként az augusztusi moszkvai világbajnoksággal.  

A nyolcszoros világbajnok április közepén jön haza Portugáliából, és mint elmondta, legjobban a kényelem fog hiányozni, hiszen a NELO hajógyártó központjában minden egy helyen van, így mindent alá tudnak rendelni a felkészülésnek. .

„Ahogy olvastam, hallottam otthon is evezhető idő volt márciusban végig. Így igazán csak a február végi időjárás volt, ami itt kedvezőbb volt, viszont ezt előre sosem lehet tudni” – mondta azzal kapcsolatban, mi volt az, ami miatt kint végezték el a mostani munkát, amit itthon nem biztos, hogy el tudtak volna végezni.

Ugyanakkor hazajövetelük után itthon az edzésen kívüli ügyes bajos dolgaikat is el kell intézniük, amiből két hónap kinn tartózkodás alatt minden bizonnyal sok minden összejött.Korábban több helyen is megjelent, hogy az edzőtáborozás során egy Kozák-Vajda párharc is létrejöhet, végül azonban csak egy közös gyakorlás lett belőle.

„Egy közös időre menésünk volt, az nekem jobban sikerült, mint az Attilának, de mivel nagyon az idény elején vagyunk, kicsit más ritmusban edzünk, ebből semmilyen messzemenő következtetést nem lehet levonni. Ráadásul semmilyen tekintetben sem vagyunk egymásnak versenytársai, ez nem egy párharc, hanem edzés, amiből mindketten tanulhatunk majd” – mondta Danuta arról milyen az amikor két olimpiai bajnok együtt gyakorol.

Ez már csak azért is érdekesség lehetett, hiszen az edzőtáborban számos nemzet versenyzői gyakorolnak együtt, de ilyen „edzést” nem sok nemzet tud felmutatni. Ugyanakkor volt olyan verseny az edzőtáborozás során, amely Danuta sikerét hozta. Az edzőtáborban ugyanis harmadik alkalommal rendezték meg a Winter Challenge nevezetű viadalt.

A számos portugál, spanyol és francia versenyző mellett a déli országokban vendégeskedő magyar kajakosok és kenusok is tiszteletüket tették. Az újpesti klasszis – aki mindössze két hete készült a helyszínen – indult a 2000 és 200 méteres futamokból álló versenyen. Ha pedig már ott volt, meg is mutatta, mit tud: a hosszabbik távon 9:00.68-as idejével tudott győzni az összesítésben győzedelmeskedő Teresa Portela előtt.

„Fizikailag minden téren jobban egyben vagyok, mint tavaly ilyenkor. Fejben is mindenképpen rendezettebb és határozottabb vagyok. Úgy érzem, talán jó úton haladok” – mondta azzal kapcsolatban, hogy érzi, miben "fejlődött" a legtöbbet a tavalyi évhez képest.

Kovács Katalin: Két hónap múlva itt leszünk a véghajrában

2014.03.27. 18:00 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

kép 006.jpgKovács Katalin tavaly ősz óta éli a kismamák senkihez sem hasonlító boldog életét. A háromszoros olimpiai bajnok kajakos június elejére várja első gyermekét, akiről már azt is tudja, hogy kislány lesz és Lucának hívják majd.

A csinos sportoló azonban áldott állapotában is igyekszik hasonló életet élni, mint korábban. Természetesen ez nem az edzésekre vonatkozik – bár nem állt le teljesen a mozgással -, de ha olyan felkérést kap, akkor azokon igyekszik megjelenni. Így a közelmúltban részt vett a MOL Tehetséggondozásért Díjak átadásán, vagy a MOB díjátadó ünnepségén.

„Az elmúlt héten, egy ünnepélyen vettem részt, ahol „engem ünnepeltek”. Még a londoni olimpia után iskolai tornatermeket és sportpályákat neveztek el a londoni olimpia magyar érmeseiről, és a volt iskolámban, a rólam elkeresztelt tornateremnek most volt a hivatalos táblaavató ünnepsége” – mondta a harmincegyszeres világbajnok.

A XI. kerületi Petőfi Sándor Általános Iskola és Szakközépiskola tornatermét nevezték el a háromszoros olimpiai bajnok kajakozóról, az intézmény egykori tanulójáról. Az iskolákat az olimpikonok választották ki, egyúttal vállalták, hogy évente egyszer ellátogatnak oda, és a diákoknak testnevelésórát tartanak.

A népszerű kajakos elmondta, az elsősöktől a nyolcadik osztályosokig minden osztály képviseltette magát a díjátadón, és tündériek voltak vele a gyerekek. Van, aki tudja, hogy ki vagyok, és van, aki nem. „Ez az esemény a Petőfi-napok záróakkordja volt, aranyos műsort is adtak a gyerekek, és még az igazgató úr is ott volt, aki az én időmben vezette az iskolát” – mondta Kovács.

„A terhességet szerencsére jól bírom, nem „parázom” semmitől. Szerencsére egy fantasztikus orvosom van, aki roppant toleráns velem, igaz nemrég rám szólt, hogy ennél kicsit sűrűbben kellene mennem hozzá” – mondta az áldott állapotban is gyönyörű kajakos.

Az Athénban és Pekingben párosban, Londonban pedig négyesben olimpiai bajnok kajakos elmondta, külön öröm számára, hogy gömbölyödő pocakjának köszönhetően, végre valóban úgy néz ki, mint egy igazi kismama.

„Nem nagyon figyeltem az időt, de mostanában már azon veszem magam észre, hogy két hónap múlva itt leszünk a véghajrában. Amióta Luca a pocakomban van, úgy tűnik, nagyon gyorsan repül az idő” – mondta Kovács, aki elárulta, kicsit átrendezték a lakást, a gyerekszoba is jól áll, szinte minden készen van Luca érkezésére.

Kovács Katalin: Ha nekem jól esett a kajakozás, akkor Lucának is

2014.03.23. 14:50 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

kovacskatalin_vagott_mob.hu.jpgA háromszoros olimpiai bajnok Kovács Katalin június elejére várja első gyermekét. A csinos kajakos áldott állapotában sem állt le a mozgással, hiszen rendszeresen jár edzésre, de természetesen napjainkban nem úgy készül, mint tette azt évekig az év mostani szakaszában.

A múlt héten részt vett a MOL Tehetséggondozásért Díjak átadásán, ahol elárulta, a hét végén „elviszi” kislányát kajakozni egy körre.  Ugyan ősszel már eveztek „együtt”, de akkor még nem tudta, hogy más állapotban van, így nem véletlenül várta nagyon a mostani alkalmat.

„Csodálatos volt a pénteki napsütésben kajakozni. Terveinktől eltérően a nagy Dunán eveztünk, felfelé tükör vízen, míg lefelé ugyanez nem volt elmondható. Ennek ellenére nagyon jól esett az evezés. Úgy gondolom, ha nekem ilyen jól esett, Lucának sem esett másként” – mondta az egyébként is mindig mosolygós, de mostanában talán még boldogabb kismama. 

Elárulta, annyira jól esett számára a kajakozás, hogy a hét második felében a kis Dunát is megmutatta Lucának. Mivel köztudott róla, hogy a kajakozás örök szerelem számára, így felmerülhet a kérdés, hogy a szülés után mikor szállhat hajóba ismét.

„Azt majd érzem, hogy szabad, vagy nem szabad, hogy fogok én alakulni a szülés után. Nem tudom még, hogy miként lesz, de az biztos, hogy nagyon sokat agyalunk a jövőn” – mondta Kovács. Hozzátette, mivel szeretné folytatni, de a sportágában Szegedről, vagy Szolnokról szól a nyár, így valamelyik mellett, le kellene tennie a voksát.

Már olyan dolgokról is beszélgettünk, agyaltunk, hogy esetleg arra az időre esetleg leköltözni, de egyelőre még csak gondolatban. Jönnek a kérdések és az újabb gondolatok, de azért ott még nem tartunk, hogy felhívtam egy ingatlanost. Egyelőre Luca a legfontosabb, minden más csak utána jön” – mondta mosolyogva a harmincegyszeres világbajnok.

Ugyanakkor áldott állapotában is szívesen vesz részt számára is fontosnak tartott eseményeken, mint tette azt múlt héten a MOL Tehetséggondozásért Díjak átadásán, vagy éppen a hét elején a Magyar Olimpiai Bizottság ünnepségén, ahol a Nők Sportjáért, illetve a MOB Médiadíjainak átadásán segédkezett.

(Fotó:mob.hu)

Kozák Danuta: Eddig úgy érezzük, hogy jó úton haladunk

2014.03.23. 13:00 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

kozak_valogato2_2013.jpgKozák Danuta a tőle megszokott csendes módon készül az idei szezonra, melyen legfőbb célja hogy bebizonyítsa, továbbra is ő a világ legjobb kajakosa. Ilyet természetesen ő nem mond, de az elmúlt évek eredményeit figyelembe véve ez egyértelmű. Tudja jól, ahhoz, hogy a tavalyihoz hasonló bravúros eredményeket érjen el, nem kevés munkára van szüksége.

„Már több mint egy hónapja edzőtáborozunk a festői szépségű Portugáliában, egész pontosan a NELO hajógyártó cég központi edzőtáborában. Ami az ilyen tavaszi, meleg vízi, alapozó edzőtáborokban mindig az egyik legfontosabb szempont, a jó időjárás, és erre szerencsére nem lehet panaszunk” – mondta a kétszeres olimpiai bajnok kajakos.

Elárulta, az első két hétben ugyan nagyrészt csak esett, de túl hideg nem volt és a szél is mérsékelt maradt, így rengeteg érdemi munkát tudtak elvégezni. Azóta pedig, - ahogy egyébként idén mindenhol Európában - a sokévi átlaghoz képest kifejezetten jó, napos, szélcsendes idejük van. „Nagyon remélem, ez a tábor hátralevő részében sem változik meg gyökeresen” – mondta az UTE klasszisa.

A tavaszi edzőtáborok másik nagyon fontos kérdése, hogy milyen, mennyire „evezhető” a vízfelület. Danuta elmondta, maga a vízfelület kiváló, bár némi kompromisszumot azért kellett kötniük. „Maga a felület ugyan nagy, de elég zsúfolt is. Nagyon sok csapat készül itt, csak egyedül az orosz válogatott több mint 90 fővel képviselteti magát. Ráadásul 2-3 emberekkel foglalkozik egy edző, azaz rengeteg motoros is van a vízen”.

A versenyzők számára minden igényt kielégítő apartman komplexum 8-10 perc sétára van a vízre szálló ponttól, ahol egyébként a konditerem is megtalálható. „Az étkezéshez egy - a vízitelep és az apartmanok között, félúton elhelyezkedő - központi épületbe kell ellátogatni. A konyha a magyar ízektől messze elmarad, de azért változatos és jónak mondható” – adott tájékoztatást a körülményekről és az ellátásról Danuta, aki itthon maga is szívesen kísérletezik a konyhában.

„A szakmai kérdéseket tekintve azzal a céllal jöttünk ki idén egy kicsit előbb – egész pontosan február közepén -, hogy pár technikai dolgot kipróbáljunk. A tavalyi évet és a távolabbi céljainkat figyelembe véve átbeszéltük a lehetőségeinket és azon dolgozunk, hogy a hajóm futása - bár tudjuk, hogy egyéni adottságok miatt sosem lesz tökéletes - egyenletesebb legyen” – avatott be minket a szakmai fortélyokba.

Elsősorban a vízfogásán és a szimmetrián dolgoznak sokat és próbálják a technikáját univerzálisabbá tenni. Mindezt úgy, hogy közben figyelniük kell arra is, hogy a sebesség rovására semmiképpen se menjen a dolog. „Eddig úgy érezzük, hogy jó úton haladunk. Legkésőbb a júniusi válogatókon kiderül, hogy mennyire sikerül a sok éve berögzült dolgokon változtatni” – összegezte a szakmai részt Danuta.

Kovács Katalin:Elviszem Lucát kajakozni egy körre

2014.03.14. 19:27 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

kovacskatalin_vagott_mob.hu.jpgKovács Katalin decemberben jelentette be, hogy gyermeket vár. A háromszoros olimpiai bajnok kajakos már ősszel érezte, hogy valami változik, de amíg nem volt biztos az érzéseiben, amíg nem mondták biztosra az örömteli hírt az orvosok, és amíg nem közölte a számára fontos emberekkel a tényt, addig nem akarta nyilvánosságra hozni élete talán legboldogabb hírét.

A bombaformáját áldott állapotban is megőrző sportoló szerdán ott volt azon az ünnepségen, ahol átadták a MOL Tehetséggondozásért Díjat, amit a szokásoknak megfelelően négy-négy példamutató munkát végző pedagógus illetve edző vehetett át a Művészetek Palotája Üvegtermében. Itt érdeklődésünkre egy újabb nagyon fontos hírrel szolgált június elején születendő kislányával kapcsolatban.

„Úgy döntöttem ezen a héten elviszem Lucát kajakozni egy körre. Igazság szerint a gondolataimban úgy van, hogy most fogom először vinni, de hát ugye én ősszel végig eveztem, és akkor ő már itt volt velem, igaz nem volt még ilyen nagy, mint most. De most úgy tervezem, hogy pénteken elviszem egy kicsit” – mondta mosolyogva a harmincegyszeres világbajnok.

Elárulta, egyáltalán nincs benne félsz pedig most már „nem egyedül” ül a hajóban. Úgy érzi, leginkább kíváncsiság van benne, hogy milyen lesz a mozgás számára ebben az új állapotában. „Egyszerűen csak „élvezkedni” akarok a vízen” – mondta mosolyogva.

„Annak külön örülök, hogy sikerült rávennem edzőmet Csipes Ferencet, hogy ő is jöjjön. Először azt mondta, hogy majd ő jön motorcsónakkal, de azt kértem ne úgy jöjjön, hiszen ősszel is végig együtt eveztünk, most is evezzen inkább” – mondta Kovács.

Elmondta, ezért központi dolog ez számára, mert hiába éli meg élete legboldogabb időszakát, azért fáj a szíve, hogy nem evezhet. „Gyönyörű idő van, szép a víz, valahol nagyon hiányzik” – mondta olyan hangon, mint ha csak egy nagy szerelemről beszélne aki „elhagyta” őt.

„Egyébként is mozgok minden nap, de a kajakozás nagyon hiányzik. Kibírom, hogy egy-egy napot kihagyjak, de az, hogy hetekig ne csináljak semmit, attól megőrülök” – mondta Kovács, aki az elmúlt hosszú évek alatt az év mostani szakaszában többnyire edzőtáborban volt és több száz kilót mozgatott meg, „levezetésként” pedig kilométereket evezett.

„Ez éppen nem hiányzik annyira. Én nem szerettem sohase ezeket az orbitális nagy súlyokat én kis súlyokkal szerettem dolgozni. Az nem hiányzik, hogy 50 kilóval súlyzózzak, hanem az, hogy csináljak valamit. A sport maga azért sem hiányzik annyira, mert mindennap jelen van az életemben, de a kajakozás, a víz nagyon hiányzik” – mondta a Honvéd klasszisa. 

(Fotó:mob.hu)