MOL csapat Kajak Blog

Kovács Katalinék Törökországban is szenvednek az időjárás miatt

2011.03.08. 21:29 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

Kovács Katalin már több mint két hete Törökországban, egészen pontosan Antalyában készül az idei idényre. A 29-szeres világbajnok kajakos több társával és más nemzetek – bolgárok, szerbek, románok – kajakosaival edzenek együtt.

A társasággal tehát nincs is gond, azonban az időjárással annál több. „A tábor elején az időjárás nem igazán volt kegyes hozzánk. Pár nap evezés után ismét a konditerembe "kényszerültünk". Ugyanis szakadó esőben és viharos szélben nem a legideálisabb a kajakozás” – mondta a kétszeres olimpiai bajnok.

Kovácsék számára azért is csalódás az időjárás, mert tavaly ugyancsak itt volt a felkészülés legnagyobb része és akkor ragyogó idő volt végig. Kovácsék ennek ellenére az első időméréses edzéseken is elég hamar túlestek, miként az első hosszú távú – 42 kilométeres evezésükön is.

„Hála istennek mindenki jó élményekkel, kellemes érzésekkel szállt ki a hajóból. A jóleső fáradtságon kívül senkinek nem lett semmi baja” – mondta az embert próbáló feladatról.

Az egyik legnépszerűbb magyar sportoló egyébként az edzőtábor ideje alatt ünnepelte születésnapját, ami azért is érdekes, mert február 29-én született, ami idén éppen nincs. Ennek ellenére a fiúk és a lányok is felköszöntötték, 28-án és elsején is.

„Volt olyan is, aki elnézte a naptárt és már 27-én meghúzta a fülemet. Neki is megköszöntem, de azért szóltam, hogy kicsit elsiette” – mondta a csinos kajakos, aki furcsa születésnapjának köszönhetően, még 9 éves sincs.

Az időjárásra jellemző, hogy Kovács saját bevallása szerint eddig még elő se vette a fényképezőgépét. Ugyan már csak pár nap van hátra az edzőtábor mostani szakaszából, de már mindenki nagyon várja a hazautazást és a néhány nap feltöltődést otthon a szeretteivel, kutyáival, macskáival és a hazai ízekkel. A hazaérkezés után ugyanis pár nap otthonlét, majd újabb három hét Törökország következik.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kajak.blog.hu/api/trackback/id/tr582723131

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.