MOL csapat Kajak Blog

Kovács Katalin szerint minden tökéletes az edzőtáborban

2011.04.04. 21:32 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

Kovács Katalin jelenleg Törökországban edzőtáborozik. A kétszeres olimpiai bajnok kajakos idén nem először jár a két földrészen elterülő országban, hiszen február végén már eltöltött három hetet Antalyában, és egyhetes itthoni feltöltődés után ismét Törökországban készül a szezonra.

Az idei év egyébként is kiemelten fontos, hiszen Magyarország – egészen pontosan Szeged - a házigazdája a világbajnokságra, amely nem mellékesen olimpiai kvalifikációs verseny is.

„Nagyon szuper időnk volt idáig, a hétvégén volt az első kicsit borúsabb, esősebb nap” – adott rövid időjárás jelentést Törökországból. Ez azért is kiemelten fontos, mert az első három hetes turnus során kifejezetten rossz idejük volt, a tervezetthez képest kevés időt tudtak vízen tölteni.

„Az elmúlt két hétben nagyon jókat tudtunk edzeni, ami azt jelenti, hogy az otthoni egy hét pihenő után jó sokat pakoltunk abba a bizonyos kosárba. Ez engem mindig jó érzéssel tölt el, mert hiszek abban, hogy amit beleteszünk, azt ki is tudjuk venni” – mondta versenyzői filozófiájáról a rekorder, 29-szeres világbajnok.

Kovács ez előző edzőtáborozás végét nem tudta száz százalékosan végigcsinálni kisebb gyomorpanaszai miatt, de ezek mostanra szerencsére elmúltak. Saját bevallása szerint teljesen feldobódott, annak ellenére, hogy semmi rendkívüli nem történt velük, hiszen a napi programok kimerülnek az edzés, pihenés, étkezés „háromszögben”.

„Várom is, meg nem is, hogy hazamenjünk. Várom, mert olyan jó otthon lenni, hiányzik a család, a barátok, a kutyáim, a saját birodalmam. Viszont nem annyira várom, mert itt azért nagyon jó dolgunk van. Szuper a kaja, a szállás, nem kell mosogatni, takarítani, ügyeket intézni. Ki vagyunk szolgálva csak edzeni és pihenni kell”

Kovácsot az sem zavarja különösebben, hogy állandó páros partnere Janics Natasa gyermeket vár, hiszen mint elmondta, a vb-szereplést egyébként is egyesben kell kiharcolnia és majd csak utána dől el, hogy melyik számokban indul.

Az egyes és a páros részvétel az idén sem engedélyezett, de Storcz Botond szövetségi kapitány a lebonyolítási rend ismeretében úgy döntött, aki párost megy, helyet kaphat a négyesben is.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kajak.blog.hu/api/trackback/id/tr12800180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.