MOL csapat Kajak Blog

Nem vagyok elégedett magammal

2011.06.16. 21:31 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

A kajakosok és kenusok hétvégi szegedi válogató versenyén Kovács Katalin egyesben 200 és az 500 méteren is jó időt ment, de nem sikerült nyernie. Így a hétvégi belgrádi Európa-bajnokságon az 1000 méteres egyes mellett két páros számban, 200 méteren Kozák Danutával, míg 500-on Csipes Tamarával áll rajthoz.

A négyesből a program sűrűsége miatt maradt ki Csipessel együtt, ugyanis páros befutójuk után szinte a rajthoz sem érnének vissza a négyes indulására. Ugyanakkor a szegedi vb-n már tagja lesz a négyesnek, hiszen a hazai versenynek más az időrendje, mint a kontinensvetélkedőnek.

„Nem vagyok elégedett magammal. Ha nagyon reálisan akarom ezt a kérdést elemezni, nagyon jó időt kajakoztam, mégse sikerült nyernem. De így is kalapot kell emelnem Danuta előtt, hiszen nagyon jól ment mind a kétszer” – értékelte tömören a hétvégi eseményeket a huszonkilencszeres világbajnok.

„Nehéz lesz, de próbálom a vb-re vezető állomásként felfogni az Eb-t, hiszen az 500 méteres egyesre hegyeztük ki a felkészülést, és nem mentünk sokszor csapathajókat. Ezért egy kicsit nagyobb a félsz bennem, mint korábban, de biztos vagyok benne, hogy mindenki mindent megtesz, hogy a lehető legjobban szerepeljünk”.

Kovács úgy véli nem szabad nagy jelentőséget tulajdonítani az Eb eredményeknek, hiszen nyílt titok, hogy valamennyi versenyző számára az augusztusi olimpiai kvalifikációs világbajnokság számít az év fő versenyének.

„Tapasztalatból tudom, hogy volt már olyan Európa-bajnokság, ami nem úgy alakult, ahogy vártuk, de ez olyan „doppingot” adott, hogy az azt követő vb-n taroltunk” – mondta a csapat legrutinosabb és legsikeresebb tagja.

Azonban a válogatót kísérő botrányosnak mondható utózöngékkel ő sem tud nagyon mit kezdeni. A szövetségi kapitány döntése értelmében ugyanis hiába nyerte meg a 200 és az 500 méteres számokat is Kozák Danuta, a vb-n csak 500-on indulhat, a rövidebb távon az általa kétszer is legyőzött Paksy Tímea áll rajthoz. Az ügyben szinte minden érintett megszólalt, és természetesen a saját igazát mondja.

„Engem nagyon bánt, hogy igazságtalanul merül fel a nevem ebben az ügyben. Azt ugyanis nem tartom fairnek, hogy a kapitány pont Csipest és engem említ példaként, mint olyan résztvevőket, akik úgy állnak rajthoz, hogy nem is nyertek futamot. Rajtunk kívül még több ilyen versenyző van, nem értem miért pont minket kellett kiemelni” - mondta Kovács.

Úgy érzi ez azért sem jogos, mert annak idején, amikor Janics Natasa párjaként szinte mindent nyertek, soha nem szóltak azért, ha valaki más indult olyan számban, amiben ők harcolták ki a részvételt. Példaként említette, hogy volt olyan páros, amely 2009-ben egyetlen válogatót se nyert, mégis valamennyi világversenyen rajthoz állhatott.

„Tudtuk jól, hogy mik a válogatási elvek, hiszen évek óta hasonló, tudtuk, hogy aki egyest nyer, nem mehet párost. Miután Dana megnyerte az 500 egyest, mindenki arra koncentrált, hogy párosban az első két helyen végezzen. A válogatási elveket teljesítve 200 méteren Danuta nyert, a szétlövést is hozta, ezek után egyszerűen elveszik tőle a számot” - mondta az eset kapcsán értetlenül Kovács. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kajak.blog.hu/api/trackback/id/tr582990515

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.