MOL csapat Kajak Blog

Kovács Katalin „már várta” Birgit Fischer visszatérését

2011.07.19. 11:05 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

Az elmúlt hét egyik legjelentősebb kajakos híre, hogy visszatérését tervezi Birgit Fischer. Minden idők legeredményesebb német olimpikonja eddig nyolc olimpiai aranyérmet szerzett. A 49 éves Fischer hat évvel ezelőtt tette le a lapátot. Bejelentése olyan szenzációszámba ment, hogy valamennyi német sportújság az első helyen számolt be róla.

Fischer elmondta, a versenyzési láz egyszerűen nem hagyja nyugodni és miután mindig is sprintertípusnak tartotta magát, elsősorban a 200 méteres táv érdekli, amely Londonban első ízben szerepel a versenytávok között.

„Nem lep meg a döntése. Már Pekingben is vártam, hogy egyszer csak megjelenik, de akkor nem akart visszatérni. Egyébként megértem őt, hiszen aki egész életét a kajakozással töltötte, annak egyszerűen szüksége van a versenyzésre” – mondta Kovács Katalin, aki éppen Fischer megdönthetetlennek hitt rekordját adta át a múltnak tavaly, amikor megnyerte huszonkilencedik világbajnoki címét és ezzel megelőzte a németet.

Fischer egyébként nem először térne vissza. Az 1988-as szöuli és a 2000-es Sydney-i olimpia után egyaránt pihent három évet, majd a két visszatérése után újabb aranyat, aranyakat nyert. Legutóbbi visszatérését is csak alig egy évvel az olimpia előtt döntötte el, és mégis sikerült a topon lennie.

A két klasszis egyesben eddig csak egyszer-kétszer csapott össze, de ha mindketten kvalifikálják magukat a 200 méteres távra, úgy a jövő évi ötkarikás játékokon ismét összemérhetik tudásukat. A magyar versenyző még soha nem hagyta abba, de egyelőre még nem tudja megmondani, meddig bírja majd kajakozás nélkül.

„Most azt mondom, ha Fischer talál támogatókat, 98 százalékban biztosra veszem, hogy ott lesz Londonban. Hiába hagyta abba már többször is, tudom róla, hogy ha nem is versenyszerűen, de kajakozott, így nem jelenthet neki gondot a felkészülés” – mondta a kétszeres olimpiai bajnok Kovács, aki jelenleg minden erejével az augusztusi olimpiai kvalifikációs világbajnokságra készül.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kajak.blog.hu/api/trackback/id/tr963079520

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.