MOL csapat Kajak Blog

Kovács Katalin egy nyár alatt döntött az Év sportolójáról?

2011.09.20. 06:10 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

Nem szeretnénk senkit befolyásolni, hiszen még majdnem négy hónap hátra van a 2011-es évből, de attól tartunk eldőlt ki lesz idén az év sportolónője. Ugyanis ha egy év alatt szerzett három Európa-bajnoki, és két világbajnoki cím nem elég ehhez, akkor semmi. 

Kovács Katalin mindezt alig kicsivel több, mint két hónap alatt „lapátolta össze”. Az már csak klasszisát jelzi, hogy az öt aranyérem között csak kettőben van „átfedés”, azaz négy különböző számban nyert. Volt benne egyes, páros, és négyes, de volt közte 200 méteres, 500 méteres és 1000 méteres táv is. 

Belgrádban az Európa-bajnokságon előbb a kajak egyesben 1000 méteren lett első. Teljesítményéről mindent elmond, hogy több mint két másodperccel verte a második helyen célba érő szerb Nadjot, és héttel a bronzérmes lengyel Dzieniszewskát.  

Ennél jóval szorosabb volt az 500 méteres páros befutója, ahol Csipes Tamarával csak egy századdal bizonyultak jobbnak a lengyel kettősnél. Hasonlóan szoros volt a 200 méteres páros befutója is, de a Kovács, Kozák páros itt is a leggyorsabbnak bizonyult, megelőzve a német és a fehérorosz párost.  

A csinos kajakos teljesítményével nem csak a magyar delegáció, de az egész Európa-bajnokság legeredményesebb versenyzője lett. Pályafutása során eddig összesen 26 Európa-bajnoki elsőséget szerzett. 

Ezzel azonban még így is jócskán elmaradt világbajnoki győzelmeitől. Abból ugyanis már a szegedi MOL kajak-kenu világbajnokság előtt is 29 volt. A hazai versenyen aztán a Szabó, Kozák, Kovács, Benedek összeállítású négyessel mindenféle erőlködés és vicsorgás nélkül, lazán verték a mezőnyt.  

Teljesítményüket mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a nagy rivális németek és a fehéroroszok is közel egy másodpercet kaptak. Mindezt úgy, hogy a féltávnál még együtt volt a három hajó.  

Tény, hogy ezután becsúszott két gyengébb eredmény, de a zárónapon a 200 méteres párosban Kozák Danutával olyan pályát mentek, hogy a rövidtáv ellenére is fél másodpercet vertek a második helyen célba érő lengyelekre.  

Ez azt jelenti, jelenleg 31 világbajnoki arannyal büszkélkedhet. Ennyit pedig még senki semmilyen sportágban nem szerzett. Természetesen a vb-n elért helyezések olimpiai kvótát is jelentenek.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kajak.blog.hu/api/trackback/id/tr733238311

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.