MOL csapat Kajak Blog

Kovács Katalint ámulatba ejtette a portugáliai edzőtábor

2011.11.18. 12:54 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

Kovács Katalin az elmúlt pár napot Portugáliában töltötte, ahol a világ egyik legnagyobb versenyhajó gyártójának a NELO meghívásának tett eleget. A népszerű kajakos természetesen nem egyedül ment, hiszen a női kajakosok közül többen is vele tartottak. Szüksége is volt a társaságra, ugyanis korábbi sérülése miatt az elmúlt időben nem tudott a többiekkel edzeni és egyedül tréningezett a Honvéd vízitelepén. 

„Szerencsére a kezem már jól gyógyul, a legutóbbi kontrollon az orvosok azt mondták legyek türelmes, annál előbb lesz teljes mértékben terhelhető” – mondta a sérüléséből nehezen gyógyuló kétszeres olimpiai bajnok. (Mint ismert Kovács a kajakválogatott balatoni edzőtábora során, egy Balatonalmádi-Tihany kerékpártúrán sérült meg.) 

Addig is gyógytornára jár és minden egyéb olyan edzésmunkát elvégez, amihez nincs szükség a kezére. „Evezni sajnos Portugáliában sem tudtam, mert még nem vagyok száz százalékos állapotban. Így bármennyire is szép pályán voltunk, az apróbb szakmai titkokat nem tudtam kideríteni, mint mondjuk, hogy bújjak el versenyen a szél elől”. 

A Portugáliában töltött napok rossz élményei ezzel véget is értek számára, mint elmondta, egy pazar, minden igényt kielégítő sportcentrumban töltötték napjaikat. 

„Valamennyien „elájultunk” a helytől. Látszik, hogy jól ki van találva, alkalmas akár hosszú távú edzőtáborozásra is. Szinte külön lakások vannak, így ha valakivel össze is van zárva az ember az edzőtábor során, nem unja meg, mert bármikor külön tud vonulni” – mondta a harmincegyszeres világbajnok. 

A csapat szinte valamennyi tagját megfogta a hely otthonossága, a minden igényt kielégítő lakások. Ugyancsak kiemelkedő volt az ellátás, mint az idén három Európa-bajnoki és két világbajnoki címet szerző Kovács elmondta, mindenki talált magának fogára valót. Ha valaki éppen fogyókúrázott az is, de ha „bűnbe esett” és nagy lakomát akart csapni, az sem tudott kivetni valót találni. 

„Még a konditerem is úgy van felszerelve, ahogy az egy kajakosnak kell. Nem úgy, mint máshol, ahol össze-vissza vannak a súlyok, itt kifejezetten olyan súlyzók vannak, amik speciálisan nekünk kellenek”. 

Kovács a jövő héttől már a társaival együtt készül a Hajógyári szigeten. Edzőtábor idén már nem lesz, most azon dolgozik, hogy minél előbb maximálisan terhelhető legyen a keze, hogy a jövő évet már teljes intenzitással tudja kezdeni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kajak.blog.hu/api/trackback/id/tr1003390848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.