MOL csapat Kajak Blog

Komoly harc várható jövőre a női kajakosok között

2011.12.30. 06:40 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

Kovács Katalin idén három Európa-bajnoki és két világbajnoki címet szerzett, így bizakodva várhatja a jövő évi londoni olimpiát. Év közben úgy nyilatkozott, annak ellenére, hogy mindenkinek egyesben kell kiharcolnia a csapatba kerülést, ő elsősorban párosban és négyesben képzeli el magát az ötkarikás játékokon. 

A női szakág egyébként is remekelt idén, hiszen a szegedi MOL kajak-kenu világbajnokságon a négyes (Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Benedek Dalma) zsinórban harmadszor nyert. 

Kovács Kozák Danutával párban is remekelt, de kérdéses, hogy jövőre a sikeres kvalifikáció után, miképp állnak össze a hajók. Jelenleg ugyanis hat világklasszisa van a magyar női kajaksportnak - a fent említett négyes mellett Janics Natasa és Csipes Tamara - és nem biztos, hogy valamennyi rajthoz tud állni az angol fővárosban. 

Az csak jövő tavasszal, a felmérők és egyéni válogatók után derül ki, melyik négyest tartják a legerősebb összetételűnek a szakvezetők. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség válogatási elveiben rögzítette, a triplázás kizárt, azaz senki nem indulhat három számban. (A döntő szó Storcz Botond szövetségi kapitányé, kizárólag az ő rendkívüli engedélyével lehet triplázni.) 

Janics Natasa december elején úgy nyilatkozott, ő mindenképpen Kováccsal indul a londoni olimpia előtti válogatón párosban. Két olimpiát nyertek együtt, harmadszor is nyerhetnének, abszolút érthető és indokolható tehát az egység újbóli létrejötte. Kovács akkor úgy fogalmazott, korábban úgy is jól ment a hajójuk, ha együtt készültek és úgy is, ha külön. Most nem tudja, mi lenne, ha összeülnének, de ő is roppant kíváncsi rá. 

Ha Janics benne lesz a négyesben és 200 egyesben is ő a legjobb – szülése előtt éveken át egyeduralkodó volt a sprintben -, akkor elvileg a párosban nem mehet. Ekkor Kovács összeülhet Kozákkal. Viszont ha a párosuk mellett Kozák megy 500 méteren egyesben, akkor kiesik a négyesből.  

Egyesben valószínűleg Janics, Kozák és Benedek vív majd hatalmas harcot az indulásért. Ha összeáll a kétszeres olimpiai bajnok Janics-Kovács páros, úgy számukra a Kozák-Szabó kettős jelenthet kihívást. 

És akkor még egy szót sem ejtettünk Csipes Tamaráról, aki amellett, hogy az Év sportolója lett, Kovács Katalinnal meggyőző fölénnyel nyerte a belgrádi Európa-bajnokság 500 méteres páros számát. Egy biztos, a női kajakosok idei szereplésükkel igen magasra tették a mércét, és jövőre valószínűleg mindenki még motiváltabb lesz. 

Kovács Katalin, mint a legrutinosabb versenyző mindig hatalmas ambícióval és eltökéltséggel áll minden versenyhez. Kozák idei sikerei után az olimpián is bizonyítani akar, míg Benedek valószínűleg szeretné megőrizni helyét a négyesben. 

Csipes idén hiába remekelt, két vb-aranyát nem olimpiai számban nyerte, így számára – és ez igaz Szabóra is – nagyon fontos, hogy bekerüljön valamelyik csapathajóba. Janics kihagyás után lesz, és az élsportolók körében az anyák általában erősebbek, mint szülés előtt voltak. 

A szövetség elnöke Baráth Etele szívügyének tekinti a női négyes londoni sikerét, hiszen 1992 óta ebben a számban nem volt aranyérmünk, és hiába utaztunk többször is favoritként, a németek mindig bejöttek elénk.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kajak.blog.hu/api/trackback/id/tr433504450

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.