MOL csapat Kajak Blog

Kozák Danuta kajakosnak és „pszichológusnak” is kiváló

2012.05.22. 14:00 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

Pazar hétvégét tudhat maga mögött Kozák Danuta, aki a szegedi 1. olimpiai válogatón a legjobbnak bizonyult női K-1 500 méteren, és Szabó Gabriellával a táv páros számában is a legjobbak lettek.

A 25 esztendős klasszis remekül felépítette a taktikáját, hiszen a délelőtti előfutamban a második, a középfutamban a harmadik volt, viszont a döntőben csak a második helyen célba érő Fazekas Krisztina tudta tartani vele a lépést.

„Az előfutamok során nem adtam ki sokat, mert tudtam, hogy nehéz lesz regenerálódni a délutáni döntőre. Éppen ezért nem akartam maximumot menni, csak annyit amennyi a döntőbe kerüléshez kell” – mondta az ötszörös világbajnok kajakos.

Az olimpiai program szerint zajlott a verseny, ennek megfelelően próbálta beosztani az erejét, tartalékolni a fináléra. A befutó után elmondta, a tökéletes véleménye szerint nem létezik, a döntőben minden összejött, és hihetetlenül boldog, hogy utazhat Duisburgba, ahol természetesen újra nyerni szeretne

Danuta elmondta, látták a második helyen befutó Fazekas Krisztinát edzeni és azzal is tisztában voltak, hogy jó versenyző, mégis sokakat meglepett második helyével.

„Tudtuk, hogy indul, de nem gondoltam volna, hogy második lesz, nagyon meglepett. De ugyanilyen meglepetés volt számomra Janics Natasa ötödik helye, előzetesen őt vártam a legnagyobb vetélytársnak. Ugyanakkor ez csak egy verseny volt, ha még egyszer így menne ez a nyolc hajó, biztos egész más lenne a sorrend” – mondta a második olimpiájára készülő Kozák.

A hétvégén azonban nem csak sportban, de lelki támaszban is első osztályú teljesítményt nyújtott. Páros társa Szabó Gabriella ugyanis csak nyolcadik lett az egyesek versenyében, így ahhoz, hogy esélye legyen az olimpiai részvételre, a gyengébb szereplés után a párosok versenyében kellett maradandót alkotnia.

A többnyire mindig vidám Szabóba éppen Danuta „tartotta a lelket” és próbálta oldani a benne lévő feszültséget. „Nem tudtam, hogy milyenek leszünk, de tudtam, hogy mindent egy lapra tesz fel. Gabi inkább „páros menő”, ezért tudtam mennyire fontos neki, hogy jól szerepeljünk” – mondta Danuta.

A ráhangolódás annyira jól sikerült, hogy több mint kéthajónyit vertek a második helyen célba érő kétszeres olimpiai bajnok Kovács, Janics párosra. Így érthető volt, hogy a célba érés után Szabó - örömében és a feszültséget kiengedve – zokogva borult társa nyakába.

Kozák a hétvégén Duisburgban a Világkupán áll rajthoz, és ha egyesben Fazekas előtt végez, ő indulhat egyesben a londoni olimpián. Amennyiben ellenfele mögött ér célba, úgy Szegeden szétlövéssel döntik el, ki indulhat az ötkarikás játékokon. Azonban ha kivívja az egyes indulás jogát, a szabályok szerint biztosan nem indulhat párosban, így Szabónak csak a négyes maradna.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kajak.blog.hu/api/trackback/id/tr804531554

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása