MOL csapat Kajak Blog

Kozák Danuta: Az év elején azt se hittem, hogy kijutok az olimpiára

2012.06.21. 14:38 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

A női kajakosok közül sokáig csak Kozák Danuta számára volt biztos, hogy indulhat a londoni olimpián. Az ötszörös világbajnok egyesben elsőként harcolta ki a részvételt és ez azt is jelentette, hogy a párosban nem, viszont a négyesben biztos helye lesz az ötkarikás játékokon.

„Az év elején még annak is örültem volna, ha egyáltalán kijut az olimpiára. Tavaly év végén volt egy komoly bokasérülésem majd a hátamban egy izom akadt be, olyan merev volt a járásom, mint egy roboté. Akkor gondolni se mertem, hogy képes leszek a maximumra” – mondta a Honvéd 25 esztendős klasszisa.

Egyéni öröme mellett annak is nagyon örül, hogy legjobb barátnője szabó Gabriella is tagja a négyesnek. Az első páros válogatót ugyan megnyerték, de mivel ő kiharcolta az egyes részvételt, így biztossá vált, hogy párosban nem indulhat. (A szövetség még tavaly ősszel úgy döntött, aki egyesben indul, az a program sűrűsége miatt nem mehet párosban.)

Viszont Szabó egy új párral bizonyított, így kiharcolta a csapathajóba kerülést. „Nagyon örülök, hogy Gabi is a négyes tagja, úgy érzem, a munkája alapján megérdemli” – adott rövid indoklást Danuta.

A csinos kajakos megpróbál nem odafigyelni azokra a hangokra, amelyek szerint nem a Szabó, Kozák, kovács Fazekas összeállítású a legerősebb négyes. Úgy véli egy kivétellel ugyanez a csapat nyert tavaly Szegeden világbajnoki címet, és véleménye szerint nem befolyásol semmit, hogy éppen ki ül hátul, hiszen mindenféleképpen oda kell tenniük magukat.

Tudja milyen érzés ez, hiszen négy éve őt is sokan kritizálták, és hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ne befeszült izommal álljon a parton egy-egy verseny előtt. Ezzel ellenben idén felszabadultan tud készülni, hiszen május óta kizárólag az olimpiára lebeg a szeme előtt. 

„Szerencsére most csak kellemes fáradtságot érzek, amit annak köszönhetek, hogy elsők között vívtam ki a részvételt, így az elmúlt két és fél hétben nekem nem a válogatókra kellett készülnöm, hanem alapoztam”.

Egy „provokatívnak” szánt kérdésre válaszolva elmondta, egy arannyal is elégedett lenne, hiszen ki ne örülne egy olimpiai bajnoki címnek, de azért a kettő lenne az igazi. Erre mindenesélye megvan, hiszen a női négyes az elmúlt három világbajnokságon a legjobb volt, míg egyesben sokak szerint tudása és felkészültsége alapján kiemelkedik a mezőnyből.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kajak.blog.hu/api/trackback/id/tr354602352

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása