MOL csapat Kajak Blog

A számmisztika Kozák Danuta olimpiai győzelmét ígéri

2012.08.02. 07:40 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

kozak_600_mti.jpgKozák Danuta élete második olimpiájára készül. Négy éve Pekingben egy számban szerepelt, a női kajak négyesek versenyében ezüstérmet nyert a Szabó, Kozák, Kovács Janics összeállítású hajó tagjaként.

Idén szintén tagja a négyesnek, de emellett kiharcolta, hogy a legjelentősebb számban, a női kajak egyesek 500 méteres számában is ő képviseli Magyarországot. A hazai válogatón meggyőző fölénnyel nyert, kétség sem férhetett sikeréhez. Ez pedig nem rossz előjel, hiszen szakemberek szerint az itthoni válogatót megnyerése nehezebb, mint egy olimpiai vagy világbajnoki döntő megnyerése.

A folytatásban a duisburgi Világkupán is diadalmaskodott, és bár a zágrábi Európa-bajnokságon csak második lett, nem tört össze, hanem megígérte az olimpián „zsákba teszi” a német Wagner-Augustin-t.

Ennek ellenére az egyetlen hazai nyomtatott sportnapilap előzetesében két ezüstérmet „adott” csak a Honvéd 25 esztendős klasszisának. Ha a legjelentősebb fogadóirodák tétjeit nézzük, akkor valószínűleg a sportújság „szakértői” tévednek.

A Bwinnél ugyan nincs különbség, hiszen Danuta és a német Katrin Wagner-Augustin egyaránt háromszoros odsszal szerepel, az ukrán Inna Osypenko-Radomska sikere pedig közel négyszeres (3.55-ös) szorzóval áll.

A Sportingbetnél Radomskát tartják a nagy riválisnak, hiszen vele azonos odsszal (3.10) áll, míg a német „csak” 3.30.as szorzóval szerepel. A Bet-at-home azonban úgy véli Kozák a legnagyobb esélyes, hiszen sikere 2.75-szörös pénzt hozhat, míg Wagner-Augustin győzelme 2-95, Radomskáé három és félszeres szorzóval szerepel.

A legnevesebb angol fogadóiroda a William Hill is Danutát tartja a legnagyobb esélyesnek, az ő sikere – az előzőekhez hasonlóan – 2.75-szörös nyereményt jelent a rá fogadónak.

Ha esetleg valaki nagyon hisz a számmisztikában, az fogadjon nyugodtan Kozákra. Ugyanis az eddigi két női kajak-egyesben szerzett aranyérmünket Kőbán Rita 1996-ban és Janics Natasa 2004-ben szerezte. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt húsz évben minden második olimpián magyar sikerrel zárult a női kajakosok egyes versenye. 2008-ban Kovács Katalinnak nem sikerült nyernie, így most a számok alapján Danuta „következik”. 

A kajakosok – és köztük Danuta – sikereire nagy „szüksége” is lesz a magyar küldöttségnek, hiszen az elmúlt három nyári játékon (200 Sydney, 2004 Athén, 2008 Peking) sportolóink 372 olimpiai pontot szereztek, s ebből 121-et a kajak-kenusok, ami a pontok 32,5 százalékát jelenti.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kajak.blog.hu/api/trackback/id/tr524691653

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.