MOL csapat Kajak Blog

Kozák Danuta: Helyre ráztam magam, és nyomtam ahogy tudtam

2012.08.15. 13:00 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

kozak_600_mti.jpgKozák Danuta két számban indult a londoni olimpián és mindkettőben aranyérmes lett. Előbb a Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Fazekas Krisztina összeállítású női kajaknégyes tagjaként szerzett aranyérmet 500 méteren, míg egy nappal később parádés teljesítményt nyújtva újabb aranyérmet nyert a női kajak egyesek 500 méteres döntőjében. Így a magyar küldöttségből egyedüliként kétszer hallgathatta a dobogó tetejéről a magyar himnuszt.

Danuta az olimpia előtt úgy fogalmazott, akkor lesz elégedett, ha úgy száll ki a hajóból, hogy mindent kiadott magából. „Elmondhatom, mindent kiadtam magamból. A négyesbe meglehetett volna szorongatni, de nem voltak gondok, végül is simán nyertünk” – mondta arra vonatkozóan, hogy elégedett a teljesítményével. Természetesen két olimpiai bajnoki cím után furcsa is lenne, ha nem lenne az.

Az ötszörös világbajnok elmondta, előzetesen ő is arra tippelt, hogy a Kovács, Douchev-Janics páros mellett utóbbi 200-as futama végződik magyar sikerrel, de bízott benne, hogy az egyes és a négyes is kiemelkedően teljesít. Véleménye szerint ez is bizonyítja, hogy ezen a szinten minden apróág számít, a reggeli kelés hangulatától a stresszen át az időjárás kiszámíthatatlanságáig.

Danutáról is megjelentek olyan cikkek, hogy annyira izgult az egyes döntője előtt, hogy aludni se tudott. „Könnyen elaludtam, viszont hamar keltem és azon gondolkoztam, hogy olimpiai bajnok vagyok, illetve vagyunk. A pályára is jókedvűen mentem ki, jól éreztem magam, amikor feleveztünk a rajthoz. Amikor a rajtállásba mentünk, akkor egy pillanatra kiment a kezemből az erő, de sikerült magam megnyugtatnom és helyre ráztam magam, és nyomtam ahogy tudtam” – mondta Danuta.

Ezt jól bizonyítja, hogy fantasztikusan teljesített, és 350 méter után szinte állva hagyta a mezőnyt és közel egy hajóval verte az addig élen álló olimpiai címvédő ukrán Oszipenko-Radomszkát.

A 25 esztendős klasszisról sokan úgy vélik az egész olimpiai küldöttség egyik legcsendesebb legvisszahúzódóbb tagja, akinek valószínűleg szokatlan lesz az elkövetkezendő hetek felhajtása.

„Furcsa ez a hatalmas szeretet, ami most felém árad. Próbálok mindenkinek adni magamból, és minden felkérésnek eleget tenni, épp most írom össze, hogy az elkövetkezendő napokban mikor, hová kell menni. Egyelőre még fura, de nagyon jó érzés, hogy sokan megállítanak és gratulálnak, nagyon jó érzés”.

Danuta elmondta, ha indulhatott volna párosban, akkor se vállalta volna, mert véleménye szerint három számra nem lehet úgy felkészülni, hogy mindháromban kiemelkedőt tudjon nyújtani.

A kajakversenyeken kívül a záróünnepség jelentett számára hatalmas élményt, a látványos show mellett annak is nagyon örült, hogy több, más magyar sportolóval együtt lehetett. „Mi az edzőtáborok során se találkozunk más sportolókkal, mert nekünk mindig szükségünk van vízfelületre, így amíg a birkózók vagy a cselgáncsozók Tatán összefuthatnak, mi mindig külön vagyunk” – mondta a kétszeres olimpiai bajnok. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kajak.blog.hu/api/trackback/id/tr654713438

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.