MOL csapat Kajak Blog

Kovács Katalin negyedik olimpiájáról harmadik aranyérmével jöhetett haza

2012.09.08. 13:30 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

kati a dobogón.jpegKovács Katalin folytatva „saját hagyományait”, idén is olimpiai aranyéremmel a nyakában tért haza az ötkarikás játékokról. A változás csak annyi, hogy a népszerű kajakos az elmúlt két olimpián K2-500 méteren lett a legjobb, míg idén a női négyesek ugyanezen távja után állhatott a dobogó legmagasabb fokára.

Kovács eddig négy olimpián szerepelt, és ezek közül háromról is aranyéremmel térhetett haza. (Igaz már 1996-ban is ott volt Atlantában, de akkor még csak, tartalékként.)

A Sydney-i játékokon két számban állt rajthoz, de Szabó Szilviával alkotott párosa és a Szabó Szilvia, Kovács Katalin, Viski Erzsébet, Kőbán Rita összeállítású négyes is a Birgit Fischer által vezérelt német hajó mögött ért célba, így ezt az olimpiát két ezüstéremmel zárta. 

Négy évvel később az athéni játékok előtt Janics Natasa indulhatott egyesben, éppen Kovácsot legyőzve. Ezek után meglepő volt, hogy edzőjük Fábiánné Rozsnyói Katalin döntésének értelmében a két nagy riválist egy hajóba ültette.

Mint később kiderült, ez egy remek ötlet volt, hiszen Kovácsék fantasztikus magabiztossággal verték a Birgit Fischer-Schmidt, Carolin Leonhardt párost, ezzel megszerezve Kovács első olimpiai bajnoki címét.

Az öröme azonban így sem lehetett felhőtlen, mert a Kovács Katalin, Szabó Szilvia, Viski Erzsébet, Bóta Kinga összeállítású négyesnek megint „csak” az ezüst jutott, „természetesen” a németek mögött.

2008-ban a Kovács, Janics páros talán még az előzőnél is meggyőzőbb teljesítménnyel lett olimpiai bajnok. Ez a tudásukat figyelembe véve nem is meglepő. Ha azonban hozzávesszük, hogy Kovács a döntő előtt negyven perccel még egyesben ment döntőt – és lett végül negyedik -, ráadásul előző nap a Kovács, Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Janics Natasa összeállítású négyesnek megint „csak” az ezüst jutott a németek mögött, és Kati ezzel a csalódással ült a páros hajóba, akkor igazán elismerésre méltó teljesítmény az övék.

Idén aztán minden fordítva volt, hiszen a négyest fantasztikus versenyzéssel behúzták, míg a biztos aranyesélyesnek vélt párosuk lett ezúttal második a németek mögött. Ezek után nem meglepő, hogy Kovács úgy nyilatkozott, megszokta, hogy az olimpiákat egy arany és egy ezüstéremmel zárja, de amíg korábban az ezüst volt meg előbb és utána jött az arany, az sokkal jobb érzés volt, mint úgy befejezni egy tornát – jelen esetben az olimpiát -, hogy kikaptál.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kajak.blog.hu/api/trackback/id/tr884762070

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.