MOL csapat Kajak Blog

Kozák Danuta: Tetszik az edzőtábor, egyelőre nem is vágyok haza

2014.03.13. 09:43 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

kozak_valogato2_2013.jpgKozák Danuta már három hete élvezi Portugália, egész pontosan a NELO hajógyártó cég vendégszeretetét. A kétszeres olimpiai bajnok kajakos ugyanis ott készül az idei szezonra, és bízik benne, ez legalább olyan sikeres lesz, mint a tavalyi, melyet három világbajnoki címmel zárt.

Danuta az első két hétben még egyedüli magyarként készült, nemrég azonban megérkezett hozzá a Vajda Attila nevével fémjelzett szegedi különítmény. Mivel Danuta számára nem volt meglepetés az érkezésük, így kíváncsiak voltunk, vajon mit kért itthonról.

„Neogranorman kenőcsöt kértem és meg is kaptam, igaz addigra már nem volt annyira sürgős, de biztos vagyok benne, hogy a hátralévő időben el fog fogyni” – mondta Danuta, aki már korábban elmesélte túl van már pár hosszabb evezésen is, aminek ékes bizonyítékai a kezét borító vízhólyagok és kidörzsölések.

A hazai szövetség által tavaly harmadszor is az Év kajakosának választott sportoló elmondta, leginkább a családja és a gyors internet hiányzik neki itthonról, de ezeken kívül nem lehet panasza semmire, mindene megvan itt a táborban.

A csinos kajakos már egy tesztversenyen is részt vett, melyről elárulta, kicsit felkészületlen volt, de ez két héttel a vízre szállás után bőven belefér még. A következő versenyre már biztos koncentráltabb lesz, és az elmúlt évek eredményeit figyelembe véve erre akár mérget is vehetünk.

Danuta fiatal kora ellenére már számos edzőtáboron van túl, így bőven van összehasonlítási alapja, hogy a mostani táborozásban mi a legjobb, illetve legrosszabb? „Rosszat egyelőre nem tudok mondani, mert jól érzem magam itt. Nagyon tetszik, hogy nem egy szobába vagyok bezsúfolva, hanem van egy egész apartmanunk így nem kell heteken keresztül bőröndből éli, sokkal otthonosabb így nem is vágyok annyira haza” – mondta félig viccesen az újpesti klasszis.

Korábban Vajda Attila úgy fogalmazott, nagyon várja már a közös munkát, és bízik benne, hogy együtt jó ezres pályákat tudnak majd menni, hiszen a női kajakosok 1000 méterének ideje nagyjából megegyezik a férfi kenusok, ugyanezen távon mért idejével.

„Erre még várni kell, hiszen Attila még csak pár napja szállt vízre, ilyenkor még ez sokat számít, hiszen én már egy másik felkészülési szakaszban vagyok, de ha eljön az ideje akkor biztos megyünk majd együtt is” – válaszolt a „kihívásra” Danuta.

Az első héten jártak Portugália egykori fővárosában Coimbrában, de a második héten a rengeteg munka mellett nem sok idejük (és erejük) maradt a kirándulásra. Ugyanakkor ünnepelni volt ok! „Nem utaztunk a múlt héten sehova, sokat edzettünk. Ami érdekes dolog, a héten ünnepeltük, hogy 9 éve vagyunk egy pár” – mondta Danuta a tőle megszokott szerénységgel arról, hogy immár kilenc éve alkot egy párt edzőjével, a korábbi kenus Somogyi Bélával. 

Kovács Katalin:Amikor jött a jó idő, nagyon kívánkoztam a vízre

2014.03.10. 10:34 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

kovacskatalin_vagott_mob.hu.jpgKovács Katalin hosszú évek óta meghatározó szereplője a magyar kajak-kenunak. Amióta felnőtt világversenyekre jár, nem nagyon fordult vele elő olyan, hogy ne hozott volna haza 2-3 érmet, melyek közül a legtöbb arany volt. Ezt jól bizonyítja három olimpiai aranyérme mellett a harmincegy világbajnoki és huszonkilenc Európa-bajnoki aranya.

Ehhez a kiváló teljesítményhez azonban rengeteg munka „társult”, és a kiváló nyári eredményeket többnyire tavasszal alapozta meg, hazai illetve külföldi edzőtáborokkal. Hosszú évek után azonban idén nem utazott edzőtáborba, hiszen decemberben jelentette be, hogy a nyárra várja első gyermekét. Vajon miként éli meg, hogy az évek óta megszokott kemény munka helyett, ezúttal a pihenésre kell koncentrálnia?

„Nagyon érdekes, de furcsa érzés volt látni, ahogy a többiek készültek és pakolták a hajókat.  Az egyik szemem sírt a másik nevetett. Nagyon szívesen mentem volna én is, hiszen tudom jól, hogy mindig nagyon vártuk a tavaszi időszakot, amikor végre vízre szállhat az ember. Ez mindig azt jelentette, hogy vége a télnek, ráadásul most még a nap is süt, kellemes tavaszi idő van” – mondta Kovács arról, miért „sírt” az egyik szeme.

„Ugyanakkor tudom, hogy egy csodálatos rész következik az életemben, ami mindennél többet ér. De ha csak az utazásról beszélek, akkor el kell, hogy mondjam, annak örülök, hogy nem kell az ilyenkor szokásos csomagolással foglalkoznom és nem leszek távol a családtól” – mondta az örömteli részről.

Elárulta, nem is emlékszik már rá, hogy mikor volt olyan tavasz, amikor nem evezett. Ősszel előfordult, hogy kihagyták a felkészülés evezős részét, de tavasszal soha. „Amikor elkezdett bejönni a jó idő, akkor nagyon kívánkoztam a vízre. Ma is verőfényes napsütés van, és hiába vagyok túl egy konditermi edzésen, amikor Tamara ment edzeni és fogta a hajóját én is indultam volna” – mondta a Honvéd klasszisa.

Elárulta, jelenleg nagyon jól érzi magát, bár korábban azt gondolta, hogy a kevesebb edzés miatt több ideje lesz, ez egyelőre nem így van. „Azt hittem rengeteg időm lesz, de valahogy mindig van elfoglaltságom. Az elmúlt napokban is azt vettem észre, hogy korábban kelek és később érek haza, mint amikor edzettem vagy versenyeztem” – mondta Kovács a jelenlegi, vízi edzések nélküli a mindennapjairól. 

Kozák Danuta: Az itteni munka bizonyítéka a kezemet borító vízhólyagok

2014.03.03. 13:43 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

danuta_sikerado.hu.jpgKozák Danuta immár több mint egy hete Portugáliában a NELO hajógyártó cég központjában edzőtáborozik. Danuta tavaly Olaszországban készült, idén pedig még messzebb utazott, hogy a magyarnál valamivel jobb időjárási körülmények között készülhessen. Egyelőre még csak egyedüli magyarként, de a jövő hétre változik a helyzet, hiszen a Vajda Attila vezette szegedi különítmény is csatlakozik hozzá.

„Szerencsére az időjárásra nincs okunk panaszkodni, tipikus tavaszias idő van. Ez azt jelenti, hogy eléggé változékony, de szerencsére nem nagyon hideg. Sokszor esik az eső, de már napsütésben is akadt részünk, az biztos, hogy eddig jobb az idő, mint a tavalyi melegvízes edzőtáborban” – mondta Danuta az időjárásról, ami az ilyenkor esedékes felkészülés legsarkalatosabb pontja.

Amíg itthon csak a szárazföldi (futás, tornatermi) és az uszodás edzéseket tudta csinálni, addig Portugáliában végre hajóba ülhetett. Mint elmondta, nagyon várta már ezt a pillanatot. „Túl vagyok már pár hosszabb evezésen is, ennek ékes bizonyítéka a kezemet borító vízhólyagok és kidörzsölések, de hát tudom jól, hogy ez ezzel jár. Egy két hét és betöri a lapát a kezem” – mondta a kétszeres olimpiai bajnok arról, mi okozza ilyenkor a problémát.

Danutát ez természetesen nem zavarja, hiszen mint korábban is elmondta, ő elsősorban az eredményeivel akar a lapok címoldalára kerülni, és tisztában van azzal, hogy ahhoz, hogy a nyár két legfontosabb eseményén, az Európa-bajnokságon és a moszkvai világbajnokságon jól teljesítsen, ezekben a napokban „szenvednie” kell.

Jelenleg csak párjával (és edzőjével) Somogyi Bélával alkotják a magyar csapatot, de ez hamarosan változik, hiszen vasárnap érkezik a szegedi különítmény, többek között az olimpiai bajnok Vajda Attilával.

„Vasárnap este jönnek a többiek, én már nagyon várom őket, hiszen így mégiscsak egy kicsit változatosabb lesz minden. Örülök, hogy a csapattal érkezik egy gyúró is Molnár Tamás személyében, vele sokkal könnyebb lesz a regeneráció egy-egy fárasztó nap után” – mondta az újpesti klasszis.

A fárasztó edzések után többnyire csak olvasásra és filmnézésre van energiája az amúgy is ingerszegény edzőtáborban, de a vasárnapra tervezett szabadnapon el is utaztak kicsit.

„Vasárnap volt egy kis pihenőnap, amikor bementünk a közeli nagyvárosba, ami történetesen Portugália egykori fővárosa (Coimbra). Most leginkább egyetemi város, de igazából nem nagyon tudtunk még körülnézni egyelőre csak egy villámlátogatást tettünk. De mivel még sokáig tart az edzőtábor lesz még rá alkalmunk” – mondta Danuta, aki csak március vége felé jön haza, hogy itthon folytassa a felkészülést. 

Kovács Katalin:Tényleg Feri az egyik legjobb edző a világon

2014.02.25. 13:44 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

kati_natasa_london.jpgAz elmúlt hét talán legjelentősebb sporthíre volt a kajak-kenu világából, hogy a négyszeres világbajnok Csipes Tamara hazatér és itthon folytatja pályafutását. A 25 esztendős klasszis 2012 őszén – miután nem sikerült kvalifikálnia a londoni olimpiára - döntött úgy, hogy Ausztráliában folytatja pályafutását.

Csipes elmondta, nagyon jól érezte magát kint Ausztráliában, ahol együtt készülhetett a legjobb ausztrál versenyzőkkel, ám kint rájött arra, az édesapja a legjobb edző a világon, és a folytatásban vele szeretne készülni. Úgy érzi szüksége van a közös munkára ahhoz, hogy eredményesen tudjon felkészülni az elkövetkező évekre.

Csipes Tamara hazajövetele ismét megmutatta, jó döntést hozott a Magyar Kajak-Kenu Szövetség 2012 őszén, amikor úgy határozott: nem adja ki a magyar világbajnokok versenyengedélyét. Csipes Tamara régi-új egyesületében, a Honvédban folytatja majd a felkészülését.

„Örülök, igazán fel vagyok dobódva, hogy Tamara visszajött, hiszen így ő lett a csapatunk 33 százaléka” – mondta félig viccesen Kovács Katalin utalva arra, hogy tavaly volt olyan időszak, amikor Csipes Ferenccel ketten készültek, így viszont már háromfős lesz a Honvéd.

Talán sokakat meglephet, hogy a háromszoros olimpiai bajnok magát is a csapat tagjának véli, hiszen jelenleg élete legboldogabb időszakát éli, júniusra várja ugyanis első gyermekét. Azonban Kovács úgy véli, mivel jelenleg sem állt le a mozgással, a szülés után hamar versenyképes lesz. Tervei szerint a jövő ősszel már el is kezdené az alapozást a 2016-os évre, melynek fő versenye a Rio-i olimpia.

„Azzal, hogy visszajött Tamara, edzésen is többet tudunk kommunikálni, mert eddig azért elég kevesen voltunk. Szomorkodhatnék is, hogy egy kőkemény ellenfél visszatért, de ez engem inkább feldob, még jobban motivál majd a folytatásban” – mondta a harmincegyszeres világbajnok.

A hamarosan anyai örömök elé néző versenyző jelenleg is lejár a Honvédba, de mostanában már „csak” 3-4000 métert úszik, és kisebb súlyokat emelget, valamint a nemrég üzembe helyezett új szobabicikliken teker.

„Én is azt gondolom, hogy tényleg Feri az egyik legjobb edző a világon. Ha nem tereli el semmi a figyelmét, és csak a munkára kell koncentrálnia, akkor biztos, hogy a legjobbat hozza ki a versenyzőiből” – mondta Kovács.

Neki pedig van összehasonlítási alapja, hiszen Csipes előtt egy másik nagyszerű szakemberrel, Fábiánné Rozsnyói Katalinnal készült. Kovács szerint Kati néninél senki nem tudja jobban fanatizálni a versenyzőit, és nála mindenki úgy száll hajóba, hogy csak egy út van, az pedig az, hogy nyersz.

„Feri versenyzőkét is ilyen volt, mint edzőként, folyton járt az agya, és itt elsősorban technikai dolgokra gondolok. Folyton azt nézte, mit lehet bütykölni a hajón, mit lehet még variálni rajta, mivel lehet még tizedmásodperceket nyerni” – mondta jelenlegi edzőjéről Kovács. 

Kozák Danuta: A külső szemlélő számára unalmas lehet egy ilyen edzőtábor

2014.02.23. 19:05 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

kozak_valogato_2013.jpgA kétszeres olimpiai bajnok kajakos Kozák Danuta a múlt hét végén Dél-Európa - egészen pontosan Portugália - felé vette az irányt, ahol vízi edzőtáborozáson vesz részt. Valószínűleg nagyon várta már azt az időszakot, hiszen az elmúlt hetek nem éppen a felkészülés legkellemesebb részéről szóltak, hiszen mindennapjait a futás, az úszás és a tornatermi erősítés tették ki.

„Viszonylag hosszú volt az utunk, mivel Portóba nincs közvetlen járat, és egy elég rossz csatlakozással sikerült kiutaznunk, így csak 12 óra alatt értünk célba. Sajnos az időjárás egyelőre nem sokkal jobb, mint otthon. Reggel ködös, hideg, napközben sokszor esős, 12 fok körüli a maximum hőmérséklet” – mondta Danuta arról, milyen nehezen értek célba, és egyelőre még az időjárás sem fogadta a kegyeibe őket.

Szerencsére az ellátással nincs gondjuk, mint a nyolcszoros világ-, és Európa-bajnok elmondta, azzal ugyan nincs teljesen tisztában, hogy amit ők kapnak azt mennyire portugál, de szerencsére elég változatos. A konyhában is remeklő Kozák örül neki, hogy van sok gyümölcs, saláta, sokszor hal is, szóval egészségesnek mondható. 

„A külső szemlélő számára nagyon egysíkú és unalmas lehet egy ilyen edzőtábor, mert az alvás, evés, edzés sormintát nem nagyon bontja meg semmi izgalmas dolog a hétköznapokban, legfeljebb némi olvasás és filmnézés” – mondta azzal kapcsolatban, mit tudnak csinálni az egyénként is kevéske szabadidejükben.  

„Jelenleg egyedül készülök. Két hét múlva jön egy Vajda Attila nevével fémjelezett magyar kenus csapat. Lehet, hogy lesznek közös edzéseink, ha az edzők úgy látják jónak. De alapjában véve egyedül készülök” – mondta a londoni olimpia legeredményesebb magyar versenyzője.

Danutáról köztudott, hogy nagyon szeret kajakozni és szeret dolgozni is, így tisztában van vele, hogy az edzőtáborok is a velejárói a felkészülésnek. Az elmúlt években számos helyen megfordult, de saját bevallása szerint a kaliforniai edzőtáborozás volt eddig a legemlékezetesebb, mert ilyen távoli, tengerentúli helyekre kajakos ritkán megy edzőtáborba. 

„Változó, hogy mennyi idő után szokott honvágyam lenni. 3-4 hetet simán lehet bírni, utána kezd nehezebb lenni. De sok függ a terheléstől is. Leginkább a fáradtság miatt szoktam már nagyon várni az edzőtáborok végét” – mondta arról, mennyire viseli nehezen a távollétet Magyarországtól.  

„Alapjában véve egy komoly vízi alapot szeretnénk lerakni, amire az idény folyamán fogunk tudni támaszkodni. De idén két héttel előbbre terveztük a vízre szállást, mert van pár technikai dolog, amit ki szeretnénk próbálni” – avatott be minket a szakmai részbe is, hogy mi az a legfontosabb munka, amit elterveztetek erre az időszakra. 

süti beállítások módosítása