MOL csapat Kajak Blog

Kovács Katalint az év elején és végén is díjazták

2010.12.27. 22:58 | MolCsapatKajak | Szólj hozzá!

Kovács Katalin idén első sikerét úgy aratta, hogy hajóba se szállt. A Nemzeti Sportszövetség ugyanis őt választotta meg a tavalyi év sportolójának, mivel 2009-ben az Eb-ről és a vb-ről is több éremmel – többnyire arannyal - tért haza.

Idén aztán a szegedi kajak-kenu Világkupán egyesben harmadik lett, a négyesben viszont aranyérmet szerzett Kozák Danutával, Janics Natasával és Benedek Dalmával egy hajóban.

A júliusi spanyolországi Trasonában rendezett kajak-kenu Európa-bajnokságon egyesben ugyan nem sikerült a dobogóra állnia, párosban azonban Janics Natasával 500-on és 200 méteren is ellenállhatatlanok voltak.

Szintén remekeltek a poznani világbajnokságon is, ahol Kovács két újabb világbajnoki címmel (200 méteren párosban, 500 méteren négyesben) gyarapította éremkollekcióját. Ezzel összesen már 29 vb aranynál jár, ami egyedülálló a világon, ennyi vb-címe senkinek sincs a sportágban.

Emellé még tartozik 22 Európa-bajnoki és két olimpiai bajnoki cím is, így nem véletlenül tartják Kovácsot minden idők legjobb magyar sportolónőjének.

Ezek után talán nem is meglepő, hogy az idei Év sportolója választáson Janiccsal megnyerték az Év csapata címet is. Kovács ugyan büszke a teljesítményükre, ugyanakkor a díjátadón nemtetszésének adott hangot, hogy a négyes többi tagját - akikkel szintén mindent megnyert -, nem jutalmazták.

Kovács Katalin azonban nem csak sportpályán mutatott viselkedésével példakép, idén több karitatív rendezvényen is részt vett. Az egyiken egy önmaga által festett képet ajánlott fel a hátrányos helyzetű gyerekek megsegítésére, és a kép – mely természetesen egy kajakost ábrázol – kétmillió forintért kelt el.

Jövő évi tervei között első helyen a szegedi világbajnokság szerepel, amely egyben olimpiai kvalifikációs verseny is. Ennek érdekében még az ünnepek között is teljes intenzitással edz. Szeretne a hazai tornán minél jobban szerepelni, hogy aztán 2012-ben a londoni olimpián ismét maradandót alkosson. Akár egyesben, párosban, vagy négyesben. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kajak.blog.hu/api/trackback/id/tr832542970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása