MOL csapat Kajak Blog

Kovács Katalin: Keményen végig edzettük a hetet a Vk előtt

2013.05.16. 15:32 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

kovácskozákpáros.jpegKülönös lehetett az elmúlt hétvége Kovács Katalin számára, hiszen mindössze egy számban volt érdekelt a Szegeden megrendezett ICF kajak-kenu gyorsasági Világkupán. A harmincegyszeres világbajnok ezúttal csak a női kajak négyes tagjaként indult.

Az olimpiai bajnoki címvédő Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Fazekas-Zur Krisztina összeállítású kvartett ezúttal azonban „csak” a második helyen ért célba a lengyelek mögött. Mentségükre legyen mondva, hogy Fazekas az elmúlt napokat betegséggel töltötte és alaposan legyengült, de Kovács elmondta, nem szeretné erre fogni a második helyet.

„Nem voltunk jók. Nem voltunk összhangban sem fejben, sem fizikálisan. Valamennyien a két hét múlva esedékes válogatóra készülünk, edzésből jöttünk a versenyre, nem késültünk rá külön, így talán érthető, hogy nem ez volt a legfényesebb pályánk. Ez van, ettől még nem dől össze a világ” – mondta a háromszoros olimpiai bajnok.

Kiemelte, annak ellenére, hogy nem voltak csúcsformában – amelyben két hét múlva szeretnének lenni -, jó volt versenyezni, és ismét remek hangulata volt a versenynek, de ez szinte természetes Szegeden.

„Rengeteg futamot megnéztem, hiszen csak egy versenyem volt, de így is elfáradtam a nagy várakozásban. Keményen végig edzettük a hetet, nem is egészen úgy, ahogy szoktuk, sokkal több munkát végeztünk és hozzájött a hétvégi verseny, így egyben ez a hét nap munka soknak tűnt” – összegezte az elmúlt hétvégéjét Kovács.

Az elkövetkezendő másfél hétben Szolnokon készülnek a válogatóra, majd a második hét közepén utaznak Szegedre, ahol a válogatót rendezik. Ennek kiemelten fontos szerepe lesz, hiszen ezen lehet kvalifikálni az idei nyár két legrangosabb versenyére a júniusi Európa-bajnokságra és az augusztusi világbajnokságra.

Ugyanakkor nem felejtette el megemlíteni, nagyon jó benyomást tettek rá a fiatalok, hiszen a Kárász Anna, Vad Ninetta kajak páros remek teljesítményt nyújtott, s nagyszerű hajrával diadalmaskodott a K2-esek 500 méteres viadalán.

„Ügyesek voltak és nagyon jól mentek a fiatalok. Két hét múlva a válogatón választ kapunk rá, hogy ez mire lesz elég” – mondta Kovács, azt azonban még ő sem tudta megmondani, hogy a mindössze tavalyi év óta együtt versenyző Kárász, Vad páros mikor érhet el olyan eredményeket, mint a távon sokáig egyeduralkodó Kovács, Janics kettős. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kajak.blog.hu/api/trackback/id/tr35303177

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása