MOL csapat Kajak Blog

Kovács Katalin az életszerű dolgokat és Gálvölgyit szereti a színházban

2013.01.19. 16:10 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

1008kovacskatalin00023_nagy_jpg.JPGKovács Katalin javában készül az idei szezonra és még csak a szárazföldi felkészülés közepén jár, de így is élvezi a munkát. Az elmúlt évek alatt már megszokta, hogy ilyenkor a konditerem és a futás jelenti az edzéseket és hajóba csak egy melegebb égövi edzőtáborozás során szállhat.

A háromszoros olimpiai bajnok idei fő célja, hogy kvalifikálja magát az augusztusi duisburgi világbajnokságra, ott pedig minél jobban szerepeljen. A monoton felkészülés alatt azonban kellemes kikapcsolódást talált magának, és színházi maratonba fogott.

„Karácsonyra kaptam jegyet egy barátnőmtől és korábbi nevelőedzőmtől a Napsugár fiúk című előadásra. Szerdán voltam a Madách Színházban és fantasztikus élmény volt. Gálvölgyi Jánost egyébként is szeretem, de ebben zseniális volt, miként a másik főszereplő Benedek Miklós is” – mondta a harmincegyszeres világbajnok.

Kovács elmondta, egyébként is a könnyebb, vicces darabokat szereti, melyek teljesen kikapcsolják egy fárasztó nap után. De színházi szinten „mindenevő”, egyik nagy kedvence a Rómeo és Júlia musical.

„Karácsonyra egyébként is több színházjegyet kaptam és adtam én is, így most januárban és februárban összesen ötször megyek színházba. Elsősorban az életszerű darabokat szeretem és szerencsére ilyenekre kaptam jegyet” – mondta a londoni olimpián négyesben aranyérmet szerző klasszis.

Hozzátette, személyes kedvence nincs, de Gálvölgyit nagyon szereti, a humora a mimikája miatt is. Nem szeret kritizálni, de úgy érzi, nagyon sok fiatal humorista csak erőlködik, miközben a Madách színhát művésze alapból is tud vicces lenni.

„Moziban is minden jöhet, legyen az akár horror vagy krimi, de ott is elsősorban a lightos, életszerű dolgokat szeretem. Egyébként is szeretek színházba és moziba járni, így a karácsonyi ajándékba kapott jegyeknek külön örültem”.

Noha kedvenc színésze nincs, a filmek közül az Igazából szerelem című romantikus vígjáték az, amit akárhányszor meg tud nézni. Így őt nem zavarta, hogy karácsonykor szinte minden tv-csatorna leadta. „Megnéztem karácsonykor is, de ha nem adták volna a tévében, akkor is megnézhettem volna, hiszen megvan dvd-n is” – mondta nevetve a csinos kajakos.

A felkészülés alatt tehát lesz ideje színházba és moziba járni, március elején mennek csak külföldi edzőtáborba, a tervek szerint Sevillába. Az elmúlt három évben Törökországban volt a tavaszi felkészülés, de Kovács szerint mindenkinek jót tesz és új impulzusokat ad az új helyszín. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kajak.blog.hu/api/trackback/id/tr925027269

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása