MOL csapat Kajak Blog

Kovács Katalin túl a műtéten

2010.10.27. 20:44 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

A 29-szeres világbajnok az edzőtáborozások közti rövid szünetet próbálja hasznosan tölteni, de ez nem mindig jelent kellemes elfoglaltságot, hétfőn ugyanis egy kisebb műtéttel egyik fogától szabadult meg. Kovács Katalin két hetet töltött a dunavarsányi edzőtáborban, ahol napi két edzése volt, most pedig jól megérdemelt pihenését tölti.

 „Ez egy újfajta felkészülés, eddig még soha nem volt ilyen hosszú szünet az edzések között, próbálom kihasználni ezt a kis időt olyan dolgokra, amiket eddig nem tudtam megcsinálni”. A kétszeres olimpiai bajnok kajakos azonban nem csak kellemes dolgokat csinál, hiszen tegnap egy kisebb műtétet hajtottak végre rajta.

 „Volt egy rossz fogam és már menthetetlen volt. Viszont csak egy kisebb műtéttel lehetett eltávolítani. Ilyen dolgokat az ember nem csináltat meg edzésidőszakban, de most így ettől is megszabadultam”.

 A népszerű sportoló elmondta, rosszabbra számított, a műtét alatt nem érzett semmit, este és éjjel volt csak kicsit kellemetlen érzés, de mostanra már nem zavarja sem az étkezésben, sem a beszédben. Kovács ezen kívül próbálja hasznosan eltölteni a szabadidejét, a hétvégén a jó időt kihasználva kerítést festett, mivel nyáron erre sem volt ideje. A huszonkilencszeres világbajnok az idén a poznani kajak-kenu világbajnokságon két arany (K-4 500m, K-2 200m) és egy ezüstérmet (K-1 1000 m) szerzett.

 A héten nincsenek edzések, de úgy érzi rá is fér a pihenés. „Kemény öt héten vagyunk túl, jól esik most a semmit tevés, aztán két hét múlva folytatjuk a felkészülést a következő szezonra, melyben a legjelentősebb verseny a szegedi világbajnokság, amely egyben a 2012-es olimpiára kvalifikáló verseny is.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kajak.blog.hu/api/trackback/id/tr172403763

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása