MOL csapat Kajak Blog

Kovács Katalin: Sok mindenre jó ez a két eredmény

2012.05.30. 14:55 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

Kovács Katalin remek versenyzéssel harmadik lett női K-1 500 méteren az 1. olimpiai válogatón Szegeden. Aki csak felszínesen követte a kétszeres olimpiai bajnok pályafutását annak, esetleg csalódás az eredmény, aki azonban tisztában van vele, min ment keresztül az elmúlt hónapokban, az tisztában van vele, ez hatalmas eredmény.

Kovács tavaly októberben súlyos könyöksérülést szenvedett, majd januárban „rásérült” ugyanerre a testrészére. Megműtötték, majd hónapokig fájdalmak közt edzett, élete talán legnehezebb felkészülését dolgozta végig, de nem adta fel, hiszen tudta jól, miért kell „szenvednie”.

„Azt hiszem, mindannyian nagyon vártuk ezt a napot, és nagyon boldog vagyok ezzel a harmadik hellyel. Nehéz volt felállnom a sérülésből, nehéz volt megélnem az elmúlt fél évet, de ez az eredmény azt bizonyítja, hogy újra jó úton haladok” – mondta a szövetség honlapjának a harmincegyszeres világbajnok a hétvégi verseny után.

Ahogy szinte mindenkit, úgy Kovácsot is meglepte a második helyen célba érő Fazekas Krisztina teljesítménye, de mint elmondta, már az edzéseken lehetette látni, hogy jól ment, így várható volt tőle a kiemelkedő teljesítmény.

Másnap a párosok küzdelmeiben az előző napon csak ötödik helyen befutó, ezáltal nagyon maga alatt lévő Janics Natasával másodikak lettek, így ezen a hétvégén indulhattak a duisburgi Világkupán.

„Nagyon örültem a hétvégi teljesítményemnek, úgy éreztem jól mentem egyesben és a páros is jól működött. Biztos sokan nem értik miért örültem ennyire a harmadik és a második helynek, de ha a csapathajó összetételét nézem, sok mindenre jó ez a két eredmény” – mondta az ötödik olimpiájára készülő klasszis.

Jelenlegi állás szerint ugyanis az egyes és a páros eredményei is számítanak a négyes összetételénél, bár azt még maguk a versenyzők sem tudják pontosan, melyiket veszik jobban figyelembe. 

„Én is hallottam már sok variációt, de ha jól tudom, még nincs minden lefixálva, vannak elképzelések. Én úgy tudom, hogy a négyes összetételénél az első válogató egyes és a második válogató páros eredményeit veszik figyelembe” – mondta a csinos kajakos.

A lapokban megjelent hírekre – miszerint edzője szétszedi a kétszeres olimpiai bajnok Kovács, Janis párost - nem kívánt reagálni, úgy véli, majd a pályán adnak választ a kétkedőknek.

Annak külön örült, hogy korábban megsérült keze is teljesen „jól működött” a hétvégén, mint mondta semmivel nem lett jobban igénybe véve, mint egy átlagos edzésen. A duisburgi hétvége végül nem úgy sikerült Kovácsék számára, ahogy azt tervezték, erről bővebbet itt találhatnak olvasóink.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kajak.blog.hu/api/trackback/id/tr274554426

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása