MOL csapat Kajak Blog

Akadt, aki egy szál kolbásszal gratulált Kozák Danutának

2012.08.23. 12:00 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

kozak_600_mti.jpgNapra pontosan két hete Kozák Danuta megnyerte élete első olimpiai bajnoki címét. A női kajak négyessel aratott siker annyira „megtetszett” neki, hogy egy nappal később egyesben is a legjobbnak bizonyult, így a magyar küldöttség legeredményesebb versenyzőjeként két aranyéremmel zárta a londoni játékokat.

A négyeseknél a Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Fazekas Krisztina összeállítású női négyes a németek húszéves uralmát törte meg, míg egyesben fantasztikus teljesítményt nyújtva lett magabiztosan olimpiai bajnok. 

Azóta is töretlen a népszerűsége, hiszen nem győz eleget tenni a különböző felkéréseknek, interjúknak, televíziós szerepléseknek. Így volt már vitorlázni a Balatonon. Elbúcsúztatta az olimpiai villamost Most azonban egészségügyi okok miatt le kell állnia ezekkel. 

„Sajnos kisebb betegség gyötör, náthás vagyok és hőemelkedésem van. A párommal kirándultunk Zebegényben, és ment a légkondicionáló a kocsiban. Neki semmi baja nem lett tőle, nekem viszont úgy tűnik megártott, így itthon ápolom magam” – mondta az immár kétszeres olimpiai bajnok kajakos. 

Danuta egyelőre jól viseli a sikereivel járó népszerűséget, pedig egy roppant visszahúzódó szerény világklasszisról van szó. Neve csak most lett „felkapott” az átlagszurkolók számára, pedig már az olimpia előtt ötszörös világbajnok volt.

„Az olimpia óta sokan felismernek, nemrég a piacon egy idős bácsi egy szál kolbászt nyomott a kezembe és csak annyit mondott hozzá: Gratulálok! Az ilyen közvetlen gratulációk esnek a legjobban, ezekről tudom, hogy tényleg őszintén szívből jönnek” – mondta a Honvéd 25 esztendős klasszisa. 

Elmondta, most még olyan újságoktól is keresik, amelyekről korábban még csak nem is hallott. Sokszor előfordul, hogy ugyanazon dologról egy nap alatt többször is kell nyilatkoznia, és szinte mindenki ugyanazokat a kérdéseket teszi fel. 

Az elmúlt napokban több lapban is megjelent, hogy a magyar olimpikonok állami díjazásánál ő kapja a legtöbbet, az egyéniben és négyesben aratott sikeréért 63 millió forintot. 

„Őszintén mondom, amikor beértem a célba, egyik esetben sem a pénzre gondoltam, annak viszont kifejezetten örültem, hogy nem mondták meg előre, „mennyit ér” egy aranyérem” – mondta Danuta. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kajak.blog.hu/api/trackback/id/tr24726990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása