MOL csapat Kajak Blog

Kozák Danuta: Egy válogató mindig komoly, vérre menő verseny

2013.05.24. 13:00 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

kozak_600_mti.jpgA hétvégén Szegeden a Maty-éren rendezik a kajak-kenusok idei első  válogatóját. Ennek kimenetele egy-egy sportoló egész nyarát illetve évét befolyásolhatja, hiszen ezen lehet kvalifikációt szerezni a júniusi portugáliai Európa-bajnokságra, illetve az augusztusi duisburgi világbajnokságra.

A kétszeres olimpiai bajnok Kozák Danutának ez lesz az első komolyabb hazai megmérettetése azóta, hogy januárban az Újpesthez szerződött. A kiváló sportoló elmondta, mitől lesz másabb ez a válogató, mint az elmúlt években volt.

„Egy válogató mindig komoly, vérre menő verseny, de talán a tavalyi olimpiai válogatókhoz képest valamivel kisebb lesz a nyomás rajtunk” – mondta az ötszörös világbajnok. Danuta elismerte, hogy egyébként is elég izgulós fajta, a legtöbbször izgul az adott verseny előtt, de ezúttal nem izgul jobban, mint korábban.

Emlékezhetünk rá, tavaly az olimpiai válogató előtt is azt mondta, egészen addig izgult, amíg el nem rajtolt a verseny. Ez persze nem látszott a teljesítményén, hiszen magabiztosan utasította akkor maga mögé a hazai mezőnyt. Az olimpia után elárulta, az egyes döntő előtt is nagyon izgult, és nem is figyelte mi zajlik körülötte, de így is olimpiai bajnok lett.

Ugyanakkor tisztában van vele, idén se lesz könnyű dolga, hiszen a hazai mezőny tele van világsztárokkal, nem véletlenül mondják a szakemberek, hogy a hazai válogatót nehezebb megnyerni, mint a világbajnoki döntőt.

„A hazai mezőny mindig nagyon erős, ismerjük egymást hosszú évek óta, de szerintem a lényeg az, hogy hogyan tudok megújulni és önmagamat hogyan tudom felülmúlni” – mondta arról, mit vár a roppant erős mezőnyben.

Elárulta, nem készül meglepetéssel, és annak ellenére, hogy nem nagyon látta az elmúlt időben a fiatalokat, szerinte az egyik legnagyobb tehetségnek tartott Kárász Anna jó eredményekre lesz képes.

„A hétvége végeredménye nagyban befolyásolja az egész évet, hiszen ez egy válogató, és aki az adott számot elviszi a válogatón, az Eb-n abban fog indulni” – mondta Danuta. Korábbi állandó páros társával Szabó Gabriellával mindig nagyon hamar ráéreznek egymás mozgására, de egyelőre nem foglalkozik a párossal, hiszen a duplázást a szövetség nem engedélyezi, így elsősorban 500 egyesben szeretne ott lenni az Európa-bajnokságon és a vb-n, és továbbra is szeretne magához képest előrébb lépni a rövidebb, 200 méteres távon is.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kajak.blog.hu/api/trackback/id/tr955315870

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása