MOL csapat Kajak Blog

Kovács Katalin számára szuper volt a helyszínen az Australian Open

2014.02.03. 17:00 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

kovacskatalin_vagott_mob.hu.jpgKovács Katalin az év elején valóra váltotta évek óta dédelgetett álmát. A háromszoros olimpiai bajnok régóta tervezte, hogy a helyszínen néz meg egy tenisz Grand Slam versenyt. Erre most nyílt lehetősége, és egybekötötte a kellemest a hasznossal. Kovács ugyanis amellett, hogy személyesen láthatta nagy kedvencét a szerb Novak Djokovicsot, így Malajziában dolgozó testvérével is tud találkozni.

„Már újra Kuala Lumpurban vagyunk, és várjuk a kínai újévet, ugyanis itt holnap lesz ennek az ünnepe. A Melbourne-i kalandnak sajnos nagyon hamar vége lett, amit egy kicsit sajnálok, mert szuper volt a helyszínen az Australian Open és az azt követő pár napban is fantasztikusan szép helyeken jártunk” – összegezte az Ausztráliában töltött napokat Kovács.

A harmincegyszeres világbajnok örömét még az sem tudta elrontani, hogy nagy kedvence ezúttal már tőle szokatlanul korán kiesett. Ennek ellenére a döntőn is kint volt, de mint elmondta, nem tetszett neki Nadal viselkedése.

„Az első másfél szettben lenyűgöző volt Wawrinka játéka! Nagyon szurkoltam neki, ha mar egyszer az én „emberemet” Djokovicsot elintézte, meg egyébként is egy nagyon szimpatikus fickó” – mondta az idei első GS-torna győzteséről.

Kati elárulta, Ocean Groveban laktak, ahol csodálatos volt a tengerpart. De emellett is számos látnivaló volt a környéken. „Ellátogattunk egy állatkertbe Healesvillbe, ahol karnyújtásnyira voltak a koalák és a kenguruk rohangáltak körülöttünk, meg persze még ezernyi másfajta állat. Roppant aranyosak és lenyűgözőek voltak” – mondta arról, milyen más jellegű élmények érték az elmúlt napokban.

Emellett jártak a "helyi"Sorrentóban, amely elmondása szerint csodálatos hely, de azért az Olaszországban lévőt nem tudja felülmúlni, számára még mindig az a No.1.

„Még néhány nap Kuala Lumpurban, egy kis sport, játék a nővérem gyerekeivel, pihenés és aztán irány haza. Bármilyen szép helyeken is jártam, azért rám is igaz a mondás, mindenhol jó, de a legjobb otthon”.

Kovácsra itthon az elkövetkezendő időben az ausztrál utazásnál is nagyobb élmények várnak, hiszen júniusra várja első gyermekét, akinek már a nemét és nevét is tudják. Így nem elképzelhetetlen, hogy a következő utazásra már Lucával kelnek útra. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kajak.blog.hu/api/trackback/id/tr825796052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása