MOL csapat Kajak Blog

Kovács Katalint ismét rabul ejtette Olaszország

2013.10.16. 16:00 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

1008kovacskatalin00021_nagy_jpg.JPGKovács Katalin az elmúlt héten Olaszországban pihente ki az idei szezon fáradalmait. Rá is fért a pihenés, hiszen az idei szezon roppant hosszú volt,a két hazai válogató mellett - melyek felérnek egy komolyabb világverseny döntőjével -, a nyár elején Európa-bajnokság, míg a végén világbajnokság is volt.

"Nagyon jól sikerült a nyaralásunk, jó időnk volt, ami számomra nagyon fontos és ennek köszönhetően teljesen ki tudtam kapcsolódni. Gyönyörű helyeken jártunk, és már korábban is voltam erre, most is tudott újat mutatni a környék” – mondta a harmincegyszeres világbajnok kajakos. Kovácsék Dél-Olaszországban, Nápoly alatt töltöttek el tíz napot. Hajóval mentek, számtalan helyre elmentek kirándulni, így voltak a festői szépségű Capri szigetén és Sorrentóban is.

„Annyira jó időnk volt, hogy még a tengerben is tudtunk fürdeni. Persze nem olyan „határozottan” mentünk bele, mint nyáron, de így is roppant kellemes volt” – mondta a Honvéd klasszisa, aki azt is elárulta, azért szeret Olaszországban nyaralni és hajózni, mert ott szinte mindig meleg a tenger. Erre ékes bizonyíték, hogy még októberben is tudtak benne fürdeni.

„Ami számomra a legnagyobb újdonság volt, hogy voltunk egy gyógyfürdős helyen, ahol rengeteg medence volt és mindegyik más hőfokú. Az egészet úgy kell elképzelni, hogy a forrásvizes, gyógyvizes medencék egy sziklás részen voltak és a legalján a tenger. Gyönyörű volt”.

Természetesen az olasz konyha is nagy hatással volt rá, mint elárulta szinte mindent szeret, de a legnagyobb hatással az olasz kenyerek vannak rá. „Találtunk egy nagyon jó éttermet, ott többször is voltunk és roppant finomakat ettünk. Valahogy az egyszerű gyümölcsöknek, zöldségeknek is mások voltak az ízei, mint itthon, a sajtokról már nem is beszélve” – mondta a háromszoros olimpiai bajnok.

Emellett azonban maguknak is sütöttek-főztek, hiszen rengeteg friss halat tudtak venni, amit ők készítettek el. „Természetesen az olasz fagyit sem hagytam ki, amikor bementünk a városba minimum három gombócot ettem, de más édességeket is kipróbáltam” – mondta Kovács, akinek leginkább a kutyái hiányoztak itthonról.

A kajakozás annyiban játszott szerepet a nyaralás során, hogy a családját „tanította” a tengeri kajakozásra, de mindezt csak a partról. Az ő számára a mindennapos tengerparti futások jelentették a sportot, és örül is neki hogy a pihenő alatt is mozgott, nem tunyult el teljesen, hiszen ha nem mozog, nem is érzi jól magát.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kajak.blog.hu/api/trackback/id/tr465574998

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása