MOL csapat Kajak Blog

Egy hónap, amely meghatározza az egész évet

2011.05.03. 19:00 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

Kovács Katalin „végigmelózta” a törökországi edzőtábort, és jelenleg a hazai vizeken se pihen. Teljes erejével a hamarosan kezdődő szezonra koncentrál, saját bevallása szerint mindent alárendel a kajaknak.

Ez persze érthető is, hiszen nemsokára kezdődnek a válogatók, majd Belgrádban Európa-bajnokság, augusztusban pedig Szegeden, az év egyik legjelentősebb sporteseményén, a kajak-kenu világbajnokságon kell bizonyítania.

„Az elkövetkezendő egy hónap, az egész évemet befolyásolja, sőt ha úgy veszem akár az egész jövő évemet is, hiszen a szegedi világbajnokság, kvalifikációs vb is a jövő évi olimpiára. Ennek köszönhetően most már a mennyiségi edzésről, áttértünk a minőségi munkára” – mondta a kétszeres olimpiai bajnok.

Ez azt jelenti, hogy amíg a felkészülés korábbi szakaszaiban hosszabb távokat mentek, mostanra már rövidebb távokon, de egyre több a versenyszituáció, és mindent „élesben” csinálnak.

„Mindenkin látszik már a versenyláz, épp ezért együtt lemegyünk a fiúk szegedi válogatójára. Biztos jó lesz a hangulat, és mi is felmérhetjük a pályát, hiszen 20-án nekünk is ott lesz a válogatóversenyünk” – mondta Kovács, aki Szegeden „jubileumi” 30. világbajnoki címét szerezheti.

Ugyanakkor még továbbra sem tudja, hogy melyik számot tekinti idén az elsőszámúnak, hiszen Szegeden aratott már szenzációs vb-győzelmet párosban és négyesben is (2006), de 2002-es egyes Eb-győzelme is maradandó emlék a számára.

„Még nem tisztázódott, hogy melyik lesz idén a fő versenyszámom. Fontos a számomra az egyes, de párosban is van lehetőség, ez azonban még képlékeny. Először is legyünk túl a válogatókon, majd utána ráérünk ezeken gondolkozni” – mondta Kovács, aki úgy érzi az idei év még számos kellemes meglepetést is tartogathat a számára. Az alapján amennyit dolgozott, nem is érdemtelenül.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kajak.blog.hu/api/trackback/id/tr152875161

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása