MOL csapat Kajak Blog

Kovács Katalin valóban pihent a szabadsága alatt

2011.06.28. 20:21 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

A belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokságon Kovács Katalin amelyik számban rajthoz állt, valamennyit megnyerte. Három aranyérmével ő lett a kontinensvetélkedő legeredményesebb sportolója.

Ennek ellenére nem volt nagy ünneplés, hiszen tisztában van vele, ez csak egy állomás volt az év fő eseménye, a szegedi világbajnokság előtt. A három Eb győzelem „jutalma” az volt, hogy a válogatók és az Eb után egy hét pihenőt kapott, amit igyekezett valóban pihenéssel tölteni.

„Először úgy volt, hogy barátokkal a Balatonra megyünk, de végül itthon maradtam és nem bántam meg. Valóban sokat pihentem, kertészkedtem és élveztem, hogy hosszú idő után végre a saját ágyamban alhatok, amire ritkán van lehetőségem így nyáron” – mondta a kétszeres olimpiai bajnok.

A pihenés mellett természetesen számos meghívásnak tett eleget, hiszen az Eb után várható volt, hogy ismét a figyelem középpontjába kerül, és mindenki őt akarja. „Semmi extra nem történt velem ebben az egy hétben, azon kívül, hogy számos nyilatkozatot adtam és több televíziós csatorna is meghívott” – mondta szerényen.

Emellett a kajak-kenu szövetség 70. évfordulójára rendezett kiállításon is ott volt, és roppant jó érzés volt, hogy gyerekeknek tarthatott élménybeszámolót, illetve tanácsot, hogy miért is kezdjenek el kajakozni, vagy legalább sportolni.

Természetesen a család is örült, hogy végre otthon volt egy kicsit, édesanyja a kedvenceit főzte és a Németországban élő – de most éppen itthon tartózkodó - testvére gyermekei is kiélvezték a nagynéni jelenlétét.

„A gyerekek csak 6 illetve 8 évesek, de néha jobban lefárasztottak, mint az ezerméteres Eb-döntő” – mondta viccesen Kovács, aki a hétvégén részt vett a Duna Party elnevezésű rendezvénysorozaton. Ezen a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szervezett programokat annak az ünnepségnek a keretén belül, amellyel Magyarország búcsúzott az EU-elnökségtől.

Hajóba ugyan nem ült, de Kammerer Zoltán és Vajda Attila mellett szakkomentátorként működött közre a sárkányhajósok kajakosok, kenusok, tutajosok és vízibiciklisek felvonulásán.  

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kajak.blog.hu/api/trackback/id/tr873022795

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása