MOL csapat Kajak Blog

Kovács Katalinnak tetszik az olimpiai kajakpálya

2011.09.07. 12:14 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

Kovács Katalin elutazott ugyan a londoni előolimpiára, versenyezni azonban nem versenyzett, hiszen a lábát nemrég műtötték és kockázatos lett volna indulnia. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ne próbálta volna ki az Eton Dorney-i kajakközpontot, hiszen versenyen kívül hajóba szállt.

„A lábam már gyógyulóban van, kedden vették ki a varratokat belőle. Éppen ezért nem akartam kockáztatni, hogy esetleg rásérüljek” – mondta a harmincegyszeres világbajnok. 

Kovács elmondta, nagyon jó volt látni a helyszínt és, hogy milyen körülmények várnak rájuk. A szállás minden várakozásukat felülmúlta, ugyanakkor az angolok bevett étkezési szokásain már mostani ottlétük alatt is változtatni kellett. 

„Az ő szájuk íze szerint főztek, ami nekünk kissé furcsa volt. Azt ugye mindenki tudja, hogy az angol gasztronómia nem tartozik a világ élvonalába, és kértük őket, kicsit változtassanak az ő ízlésükön, ami finoman fogalmazva elég távol áll a miénktől” – mondta Kovács. 

Ez a probléma az olimpia idején valószínűleg nem okoz majd gondot, hiszen mint a kétszeres olimpiai bajnok elmondta, a legutóbbi ötkarikás játékokon Pekingben is teljesítették ilyen jellegű kéréseiket. 

Ami viszont gondot jelenthet, az nem más, mint a roppant változékony angol időjárás. „Maga a pálya nagyon tetszik, jó volt látni, hol fogunk jövőre versenyezni. Ugyanakkor nagyon szeles is a pálya. Négy nap alatt négy féle szél fújt. Roppant extrém helyzet volt, hiszen előfordult, hogy félórán belül is nagyot változott a szél iránya. De olyan is volt, hogy a tükörsima vízen, pár perc alatt hatalmas hullámokat csinált a hátszél”. 

Pont az ilyen hátszél tette többször irreálissá a versenyeket a szegedi MOL kajak-kenu világbajnokságon is, de Kovács szerint erre nem lehet felkészülni, hiszen nem lehet tudni, hogy az ő futamában esetleg szélcsend, vagy viharos szél lesz. 

Ennek ellenére a helyiek úgy vélték, nagy szerencséjük volt a versenyzőknek, hiszen négy napon keresztül napos időben készülhettek. „Tiszta tavaszi időjárás volt így augusztus végén. Kicsit szeles, de többnyire napos, kellemes időben zajlottak a versenyek”. 

Az olimpiai felkészülés szeptember végén, a Balatonon, egy új jellegű munkával kezdődik, addig a pihenésé a főszerep. Ez a népszerű kajakosnál családlátogatást (testvéréhez Németországba) és az otthoni kikapcsolódást jelenti. Mint mondta, év közben az edzőtáborok és versenyek miatt olyan keveset alszik a saját ágyában, hogy most igyekszik kihasználni a lehetőséget.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kajak.blog.hu/api/trackback/id/tr263206359

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása