MOL csapat Kajak Blog

Kozák Danutáék polgármestert fürdettek az uszoda avatón

2013.11.15. 07:56 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

danuta_sikerado.hu.jpgKozák Danuta már javában elkezdte a felkészülést a következő szezonra, de ha nem lennének az átlagember számára egyébként is hihetetlennek tűnő edzések, akkor sem telnének unalmasan a napjai. Legutóbb az Újpesti uszoda megnyitójára volt hivatalos, amely végül a polgármester ruhástul való megfürdetésébe torkollott.

Mint arról mi is beszámoltunk, nemrég egy rangos viadalt nyert a Krúdy nap tiszteletére rendezett főzőversenyen, melyet a Mókus étteremben rendeztek, amely amellett, hogy Danuta kedvenc helye, önzetlenül támogatja a sportot, az UTE fiataljait.

Emellett egy másik protokolláris eseményen is részt vett, amikor számos még aktív és már nem aktív sportolóval együtt (Erdei Zsolt, Martinek János, Güttler Károly, Berki Krisztián, Tibolya Péter) ott volt az Újpesti uszoda megnyitóján.

„A köszöntő beszédek, és az átadás után a polgármestert Madárék ellentmondást nem tűrve bedobták a medencébe. Fura volt látni Wintermantel Zsoltot ingben és nadrágban úszni, de aztán önszántából is bevállalt egy fejest” – mondta Danuta arról, mennyire vették komolyan mások az eseményt.

Az egyedülálló közjáték után kezdetét vette a sorverseny, amelyben újpesti iskolások vettek részt, míg az élsportolók pedig a csapatkapitányok voltak. A kétszeres olimpiai bajnok kajakos számára hatalmas megtiszteltetés volt, hogy a rendezvényen találkozhatott a korábbi vízilabdázó olimpiai- és Európa-bajnok, úszó Európa bajnok Halassy Olivér lányával és férjével is.

„Nagyon örülök, hogy a régi uszoda bezárása után ismét lehet Újpesten úszni. Nagyon szép és tiszta környezetben lehet sportolni. Nekem is fontos az úszás, hiszen a téli alapozás fontos része. Jelenleg úgy néz ki, hogy a felkészülésünk alatt heti két alkalommal fogunk úszni járni” – mondta Danuta arról, mennyire fontos számára is az úszás.

Emellett fontos dolog Danuta életében, hogy ő is csatlakozott a Bajnokok Útja Alapítvány programjához. Ennek keretében olimpikonok és népszerű élsportolók látogatnak el általános iskolákba, hogy felhívják a gyerekek figyelmét a rendszeres sportolás és az egészséges táplálkozás fontosságára. A szervezet munkájához az idén ősztől Danuta mellett a világbajnok vízilabdázó Decker Attila is csatlakozik.

Az alapítvány munkájában aktívan részt vevő élsportolók közül a tavaszi félévben a háromszoros olimpiai bajnok kajakozó Kammerer Zoltán, az EHF-kupa győztes kézilabdázó Tápai Szabina, a mountain-bike junior vb ezüstérmes, londoni olimpikon Benkó Barbara, és az olimpiai ezüstérmes birkózó Lőrincz Tamás is ellátogatott egy-egy általános iskolába. A szintén EHF-kupa győztes Fazekas Nándor pedig az alapítvány színeiben a sportolást és az egészséges életmódot népszerűsítette a Nagy Sportágválasztón.

A nyolcszoros világbajnok Kozák elmondta, előremutató, pozitív kezdeményezésnek tartja a Bajnokok Útja Alapítvány törekvéseit, hiszen manapság egyre nagyobb kihívás rendszeres sportolásra ösztönözni a fiatal generáció tagjait. 

(Fotó:sikerado.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kajak.blog.hu/api/trackback/id/tr305634721

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása