MOL csapat Kajak Blog

Kovács Katalin babát vár!

2013.12.18. 05:56 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

kép 006.jpgA háromszoros olimpiai bajnok kajakos június elejére várja első gyermekét. A mozgással nem áll le, és úgy érzi boldogabb, mint valaha.

Kovács Katalin számára sportszakmailag nem úgy sikerült az idei év, ahogy tervezte. Talán a sors rendezte így, hogy cserébe, magánéletében élete legboldogabb pillanatait élhesse át. A népszerű kajakos ugyanis júniusra várja első gyermekét.

„Nem terveztük, de az elmúlt időszakban sokat beszéltünk róla. Nagyon boldog vagyok, hiszen úgy érzem az életemben és a pályafutásomban is a legjobbkor jön a baba” – mondta a negyedik hónapban is bombaformában kinéző kajakos. Elárulta, a legtöbb nőhöz hasonlóan, már az első orvosi vizsgálat előtt érezte, hogy áldott állapotban van.

A háromszoros olimpiai bajnok egyébként is úgy tervezte, hogy az idei évben kicsit lazábbra veszi az edzéseket, mert szüksége van egy kis pihenésre. Most azonban az élet mondta ki a döntő szót, így egy ideig vissza kell vennie, a megszokott munkatempójából. Ez azonban nem azt jelenti, hogy végleg felhagy a kajakozással. Sőt, komoly tervei vannak a jövőben.

„Nem tudom még, hogy mit hoz a jövő. Én úgy tervezem, szeretnék még kajakozni, de egyelőre nem nagyon foglalkozom ezzel a kérdéssel, most minden gondolatomat a babavárás tölti ki”. Edzőjével Csipes Ferenccel komoly terveik voltak a jövővel kapcsolatban, és a szakember roppant boldog volt, annak ellenére, hogy ezek a tervek egy kis időt csúsznak. . .

„Külön öröm volt számára, hogy szinte mindenki, így a hazai szövetség vezetői, a MOB vezetői és az egyesületem a G4S Honvéd is kitörő örömmel fogadták a hírt. A legnehezebb az volt, hogy hetekig titokban kellett tartani a hírt” – mondta Kovács. Számára roppant kellemes meglepetés volt, hogy egyik legrégebbi támogatója a MOL legfelsőbb vezetői is őszinte örömmel gratuláltak.

Mivel az elmúlt években az életét minden tekintetben a sport töltötte ki - hiszen a nap 24 órájában jelen volt -, talán ebben lesz a legnagyobb változás, de mint elmondta nem bánja, hogy ez kissé háttérbe szorul, hiszen így legalább több ideje jut a pihenésre.

A nevekkel még csak a tervezgetés stádiumában vannak, jelenleg a Luca és a Zétény a „nyerő”, de elmondása szerint már a tudat boldoggá teszi, hogy ezzel a gondolattal eljátszhat.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kajak.blog.hu/api/trackback/id/tr175697409

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása