MOL csapat Kajak Blog

Kellenek a rosszabb időszakok, hogy értékeljem a jót

2010.10.22. 22:12 | MOL Csapat | Szólj hozzá!


Kovács Katalin mindent annak rendel alá, hogy sikeresen szerepeljen a 2012-es olimpián, ugyanakkor tisztában van vele, oda még ki is kell jutnia. A bulvársajtóban nem szeret szerepelni, de roppant mérges tud lenni, ha valótlan dolgokat írnak le róla. A 29-szeres világbajnok kajakos Kovács Katalin közel két hete a dunavarsányi edzőtáborban készül a következő évre, többek között a 2011-es szegedi világbajnokságra.

„A szegedi a világ egyik legjobb pályája és számunkra nagy előnyt jelent, hogy ez a vb már kvalifikációs verseny is az olimpiára” – mondta a pályafutása során Eb-n, vb-n és olimpián eddig összesen 82 érmet nyert sportoló. Úgy érzi, jelenleg jó passzban van, jól bírja a megterhelést. „Kellenek néha a rosszabb időszakok is, hogy utána jobban tudjam értékelni a jót, ami történik velem”. A mostani edzőtábort is könnyebben viseli, hiszen mindössze két hétről van szó és innen könnyebben hazajut, mint mondjuk Szolnokról vagy Szegedről.

„Nincsenek szigorú szabályok, hogy mit ehetsz és mit nem, nincs takarodó, úgy is mindenki tudja, hogy mikor mit engedhet magának. Mindenki magáért csinálja, mindenki tudja, hogy neki mi a jó” – mondta az idei vb-n két aranyérmet nyerő sportoló.

Négy hete kezdték az edzéseket, mint elmondta az első héten mindene fájt. Egy kisebb futás, vagy egy erőnléti edzés után is sajgott mindenük. Mostanra azonban már belerázódtak, így a napi két vízi edzés és a mellé rendelt futás vagy erősítés meg se kottyan nekik. Az edzések 80-90 százalékát egyes hajóban végzik és csak a versenyek közeledtével ülnek csapatba, legyen szó a párosról vagy a négyesről.

Egyébként nem tesz különbséget az egyéni vagy a csapat hajók között, hiszen ugyanolyan jó érzés egyesben legyőzni a világot, mint csapatban. Volt sikere mindegyik hajóval, így joggal elégedett eddigi sportpályafutásával. Azonban akadtak olyan évek, amik nem úgy sikerültek, ahogy szerette volna. Felbosszantani nehezen lehet, de roppant mérges tud lenni, ha vadidegen emberek valótlanságokat írnak, mondanak róla. Előfordult már, hogy valaki úgy írt róla egy napilapban rosszindulatú egész oldalas cikket, hogy nem is találkoztak, nem is beszéltek.

Szintén nem szeret a bulvármédiában szerepelni, a magánéletét sem szereti kiteregetni, az a magánszférája, és oda csak azt enged be, akit akar. Az egyik kereskedelmi televízió főzős műsorába is csak azért akart elmenni, mert jó barátja Kolonics György hívta. Miután megbeszélték a részleteket, két nappal később a nagyszerű kenus meghalt.

„A mai napig nem tudom elhinni, ha társaságban szóba kerül Koló, még mindig jelen időben beszélünk róla. Úgy érzem halála nem csak a sportolóknak volt figyelmeztetés, hogy könnyelműek vagyunk, ha az egészségünkről van szó” – mondta még mindig könnyes szemmel a két éve elhunyt kétszeres olimpiai bajnokról. A jövő évi vb mellett a 2012-es londoni olimpia a fő célja, de tisztában van vele, kijutni se lesz egyszerű, hiszen roppant erős a hazai mezőny. Éppen ezért az olimpiáról és az azt követő terveiről sem beszél szívesen, hiszen jól emlékszik, milyen nehéz volt feldolgoznia 2004-ben, hogy Janics Natasával szétlövésben kellett dönteniük ez egyesről, majd fél óra múlva egy hajóba ülni és egymásért harcolva kiharcolni a páros részvételt. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kajak.blog.hu/api/trackback/id/tr492391948

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása