MOL csapat Kajak Blog

Őszi hétköznapok

2010.11.16. 19:12 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

Kovács Katalinról legutóbb akkor számoltunk be, amikor a többhetes edzőtáborból hazatérve kihúzták egy fogát. Ez végül is egy kisebb műtét volt, és az olimpiai bajnok kajakosnak hetekig tartott, mire kiheverte.

„Most már értem, miért mondta azt a doktor úr, hogy nagyon bátor vagyok, mert bevállaltam a húzást. A műtét után még két hétig érzékeny volt a helye, szerencsére ez a két hét éppen pihenő időszak volt, így nem hátráltatott a felkészülésben” – mondta az idei vb-n huszonkilencedik világbajnoki címét begyűjtő sportoló.

Kovács és társai a múlt hét csütörtökön kezdték el ismét az edzéseket, és örülnek, hogy még jó idő van, hiszen így sokkal kellemesebb a gyakorlás, mint a hidegben, több réteg ruhába beöltözve. Többnyire a konditeremben „kínozzák” magukat, de futás és úszás is szerepel a programban.

„Nagyon szeretek futni és úszni is, de csak akkor, amikor magam szabom meg a távokat. Az edzéseken van, hogy 10 kilométert is futnunk, de az úszásnál is 3000 méter a napi adag. Ez egy úszónak biztos nem sok, nekünk azért elég fárasztó”.

Kovácsék számára még öt hétig tart az edzések sorozata, de nevetve elmondta, az elmúlt évek tapasztalatai alapján úgy érzi, kibírja. Főleg annak tudatáéban, hogy utána csapatostul mennek síelni, majd pedig már itt a karácsony, amikor edzések sincsenek.

A szabadnapjait többnyire így is pihenéssel tölti. „Ha szombaton is van edzés, akkor főleg pihenek, de egyébként is szeretek otthon lenni. Az edzőtáborok és a versenyek miatt amúgy is kevés a szabadidőnk, de azt a keveset szeretem otthon tölteni. Nagyon jól érzem magam a szüleimmel és a ház körül is mindig akad tennivaló” – mondta Kovács, aki nem titkoltan a jövő évi szegedi világbajnokságon és a 2012-es olimpián is szeretne nagyot alakítani.

A nem csak csinos, de roppant népszerű sportoló úgy érzi, a versenysport miatt nem hagyott ki semmi fontosat az életéből.

„Ha mégis valamit ki kellene emelni, akkor az a snowboardozás lenne. Azt egyszer próbáltam, és bár nagyon tetszik, de a legelső alkalommal egy nagyot estem, és úgy ütöttem be a kezemet, hogy csonthártyagyulladásom lett, ami hosszú ideig hátráltatott”. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kajak.blog.hu/api/trackback/id/tr242453195

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása