MOL csapat Kajak Blog

Kovács Katalin: Az akupunktúra nagyon sokat segített a kezemen

2012.04.28. 12:55 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

Kovács Katalin immár két hete Szolnokon készül a Budapest Honvéd több kajakosával együtt a londoni olimpiára. A felkészülés korábbi szakaszában a harmincegyszeres világbajnokot hónapokon keresztül hátráltatta makacs könyöksérülése, de az elmúlt időben hatalmas javuláson ment keresztül.

„Jelenleg Szentendrére egy régi ismerős doktor úrhoz járok akupunktúrás kezelésre. Tíz éve ismerem, és már korábban is sokszor segített rajtam. Jó pár évvel ezelőtt, amikor síelés közben megsérült ugyanez a könyököm, két éven keresztül nem akart gyógyulni és már mindenki műteni akarta, neki sikerült meggyógyítania” – mondta a kezelésekről a kétszeres olimpiai bajnok.

A doktort akkori páros társa, a szövetségben jelenleg marketing és PR menedzseri pozíciót betöltő Szabó Szilvia ajánlotta neki. Kovács azóta is rendszeresen látogatja ha valami gondja támad, és eddig minden alkalommal tudott neki segíteni. Előfordult, hogy télen beállt a csípője és a doktor egy vizsgálat után megmondta, hegesedés van az izomban, nem lehet tűvel kezelni

A csinos kajakos emellett a sportolók körében roppant népszerű Kovalenko Klinikát is látogatja, úgyszintén akupunktúrás kezelés céljából. „A kezem elég nehezen akart javulni és amolyan minden mindegy alapon mentem el hozzájuk, de nagyon sokat segítettek, ennek köszönhetően egyre optimistábban tekintek az idei évre”.

A Kovalenko Klinika a komoly problémát jelentő mozgásszervi megbetegedések okozta fájdalmak kezelésével foglalkozik. Céljuk, hogy a „nyugati gyógyászat” nyújtotta diagnosztikus eljárásokra támaszkodva alkalmazzák az egyén számára legmegfelelőbb alternatív terápiás módszereket, ezekkel komplexen érhetik el a beteg életminőség javulását.

Kovács még tavaly októberben szenvedett balesetet a balatoni edzőtáborban, amikor biciklivel esett el. A keze egyébként is nehezen gyógyult, de januárban még egyszer ráesett, így elkerülhetetlen lett a műtét. A rehabilitáció alatt lassan javult, de az akupunktúrás kezeléseknek köszönhetően egyre jobb formában van.

„Természetesen, azóta is tartom a kapcsolatot a műtétet végző Hangody professzorral. Az ő korábbi betegei közül is sokan járnak a klinikára utókezelésre. De rajtam kívül több élsportoló is megfordult már itt” – mondta a kezelés sokoldalú segítségéről.

Az ötödik olimpiájára készülő klasszis már visszafelé számolja a napokat a három hét múlva esedékes olimpiai válogatóig. A hétvégén esedékes szabadnapokat többnyire a családjával és pihenéssel tölti, de mint elmondta a ház körüli kerti munkák tudják a leginkább „kikapcsolni”.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kajak.blog.hu/api/trackback/id/tr794477272

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása