MOL csapat Kajak Blog

Kovács Katalin már felkészült a karácsonyra

2013.12.16. 17:44 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

kép 006.jpgKovács Katalin számára mozgalmasan telik a 2013-as év utolsó hónapja. A háromszoros olimpiai bajnoknak az edzéseken és a karácsonyi készülődésen kívül is számos elfoglaltsága van.

„A múlt héten például egyik főszponzorom a MOL tartott évzáró koncertet Rock & MOL címmel, és az elmúlt évekhez hasonlóan most is fantasztikusan éreztem magam rajta. Nagyon jó hangulata volt az egésznek, jó zene volt, melyet a Magna Cum Laude biztosított, és nagyon finom ételek is voltak. A kedvencem egy etyeki sonkakészítő házi készítésű terméke, illetve a desszertként felszolgált Creme Brulle volt” – mondta Kovács az elmúlt hét legjelentősebb kulináris élményéről.

Az egyébként is roppant csinos kajakos a múlt héten egy divatbemutatón is részt vett, bár mint elárulta, sose gondolta volna, hogy a kifutón is megmutathatja magát. Most se erre készült.

„Egy ékszerbemutatóra voltam meghívva, ahol magyar készítésű ékszereket mutattak be az Andrássy úti Alexandra könyvesbolt tetején található galérián. A szervezők azt mondták, csak fel kell venni az ékszereket és állni, de amikor odaértem kiderült, itt többről lesz szó” – mondta Kovács.

Több ismert hazai személyiséggel (Tóth Vera énekes, Gubás Gabi színművész, Barabás Éva műsorvezető) mellett neki is végig kellett menni a kifutón. Szerencsére nem volt egyedüli kajakos, hiszen a világbajnok Tóth Dávid és párja a ritmikus gimnasztikázó Vass Dóra is fellépett a rendezvényen.

„Végül nagyon jól sikerült, én is nagyon jól éreztem magam, de továbbra sem akarok modellkedni” – mondta azok után, hogy több porcelánból készült, arannyal és platinával díszített ékszert is bemutatott.  

A hétvégét a családjával Bécsben töltötte, ahogy ő fogalmazott, „karácsonyi hangulatért”. „Elmentünk egy kicsit kikapcsolódni, pihenni, és a karácsonyi hangulat miatt, ami mindig fantasztikus Bécsben. Próbáltunk kicsit kiszakadni a hétköznapokból, de ajándékok helyett csak egy jó kis megfázást hoztam magammal” – összegezte a bécsi túrát a harmincegyszeres világbajnok.

A karácsony közeledtével egyébként is egyre több szponzori felkérésnek kell eleget tennie, ezeket azonban élvezi. Elárulta, nagyon jó érzés, amikor egy jelentős hazai cég vezetőjével találkozik, és az elején ugyan izgul, de a legtöbb cégvezető teljesen közvetlen barátságos vele.

A roppant népszerű kajakos elárulta, ő már korábban elkezdte a karácsonyi készülődést, nem szereti az utolsó pillanatra hagyni az ajándékok beszerzését. „Nagyon várom már a karácsonyt, a hangulatom is egyre „ünnepibb”. Természetesen azért folyamatosan edzem is, hiszen jövőre is szeretnék komoly eredményeket elérni. Úgy gondolom, ha az idei teljesítményemet meg tudom ismételni, elégedett lehetek”. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kajak.blog.hu/api/trackback/id/tr525695368

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása