MOL csapat Kajak Blog

Kovács Katalin számára szuper volt a helyszínen az Australian Open

2014.02.03. 17:00 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

kovacskatalin_vagott_mob.hu.jpgKovács Katalin az év elején valóra váltotta évek óta dédelgetett álmát. A háromszoros olimpiai bajnok régóta tervezte, hogy a helyszínen néz meg egy tenisz Grand Slam versenyt. Erre most nyílt lehetősége, és egybekötötte a kellemest a hasznossal. Kovács ugyanis amellett, hogy személyesen láthatta nagy kedvencét a szerb Novak Djokovicsot, így Malajziában dolgozó testvérével is tud találkozni.

„Már újra Kuala Lumpurban vagyunk, és várjuk a kínai újévet, ugyanis itt holnap lesz ennek az ünnepe. A Melbourne-i kalandnak sajnos nagyon hamar vége lett, amit egy kicsit sajnálok, mert szuper volt a helyszínen az Australian Open és az azt követő pár napban is fantasztikusan szép helyeken jártunk” – összegezte az Ausztráliában töltött napokat Kovács.

A harmincegyszeres világbajnok örömét még az sem tudta elrontani, hogy nagy kedvence ezúttal már tőle szokatlanul korán kiesett. Ennek ellenére a döntőn is kint volt, de mint elmondta, nem tetszett neki Nadal viselkedése.

„Az első másfél szettben lenyűgöző volt Wawrinka játéka! Nagyon szurkoltam neki, ha mar egyszer az én „emberemet” Djokovicsot elintézte, meg egyébként is egy nagyon szimpatikus fickó” – mondta az idei első GS-torna győzteséről.

Kati elárulta, Ocean Groveban laktak, ahol csodálatos volt a tengerpart. De emellett is számos látnivaló volt a környéken. „Ellátogattunk egy állatkertbe Healesvillbe, ahol karnyújtásnyira voltak a koalák és a kenguruk rohangáltak körülöttünk, meg persze még ezernyi másfajta állat. Roppant aranyosak és lenyűgözőek voltak” – mondta arról, milyen más jellegű élmények érték az elmúlt napokban.

Emellett jártak a "helyi"Sorrentóban, amely elmondása szerint csodálatos hely, de azért az Olaszországban lévőt nem tudja felülmúlni, számára még mindig az a No.1.

„Még néhány nap Kuala Lumpurban, egy kis sport, játék a nővérem gyerekeivel, pihenés és aztán irány haza. Bármilyen szép helyeken is jártam, azért rám is igaz a mondás, mindenhol jó, de a legjobb otthon”.

Kovácsra itthon az elkövetkezendő időben az ausztrál utazásnál is nagyobb élmények várnak, hiszen júniusra várja első gyermekét, akinek már a nemét és nevét is tudják. Így nem elképzelhetetlen, hogy a következő utazásra már Lucával kelnek útra. 

Kozák Danuta: A holtponton nem segít át, hogy már több ezerszer voltam ott

2014.01.26. 11:10 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

kozak_valogato_2013.jpgA kétszeres olimpiai bajnok Kozák Danuta január eleje óta már az idei alapozó munkát végzi. Szüksége is van a „jó alapokra”, hiszen idén is jelentős megmérettetésnek lesz kitéve. Minden bizonnyal már a hazai válogatókon is nagy küzdelem lesz de Danuta elsősorban a július közepén esedékes Európa-bajnokságon és az augusztusi világbajnokságon akar nagyot alakítani.

„A téli edzéseknek a "legnehezebb" része, hogy van egyfajta monotonitása és a számomra, illetve mindenki számára élvezetes rész, a kajakozás, a vízre szállás még várat magára” – mondta Danuta arról, mi a legnehezebb a mostani munkában.

Adódik a kérdés, vajon mi segít számára átlendülni, amikor eléri a holtpontot? „Jó lenne, ha mondhatnám azt, hogy az évek és a rutin. De sajnos, amikor épp holtponton vagyok, akkor nem segít az, hogy már több ezerszer voltam ott. 18 év kajakozás után is ugyanolyan nehéz akkor, mintha kezdő lennék. Segíthet ilyenkor az edző, ha eléggé motivált és egy hullámhosszon él a versenyzővel, de alapjában véve ilyenkor mindenki egyedül van és ezt a harcot egyedül kell megvívnia” – mondta a nyolcszoros világbajnok a tőle megszokott őszinteséggel.

Danuta már korábban elmondta, ilyenkor a legjobb kikapcsolódást a pihenés jelenti neki, de nagyon szeret a családjával lenni, egy nagy családi ebéd mindig feltöltődést jelent számára. „Illetve újabban esténként angolozással foglalom le magamat. Ez ki is kapcsol és legalább hasznos tevékenységet is végzek”

Danuta elmondta, a médiából tudta meg ő is az örömhírt, hogy az olimpiai bajnok négyes két tagja is anyai örömök elé néz. „Megmondom őszintén átragadt rám is az örömük és kicsit irigyeltem is őket”- mondta a 26 esztendős klasszis.

Ugyanakkor a jelenlegi tavaszias-januárban elég sok lappangó vírus terjed, neki pedig vigyáznia kell, hiszen egy betegség akár hetekre is kivonhatja őt a felkészülésből. Szerencsére tudja mi a megoldás ebben a "taknyos" időben a különböző vírusok ellen.

„Eddig szerencsésen átvészeltem a telet ilyen szempontból és ez annak is köszönhető, hogy idén először nagy szerepet szánunk a professzionális munkához elengedhetetlen táplálék-kiegészítőkkel megtámogatott tudatos étrend kialakításának, amihez egyébként a BioTech USA-t választottuk partnernek. A One-A-Day multivitamint pont erre találták ki, én kifejezetten azért szedem, mert nagyobb igénybevétel mellett is komplex védelmet nyújt a szervezetnek” – mondta arról, miként védekezik a betegségek ellen.

Danuta az idei évben is szeretné több számban is megmérettetni magát, de nincs rangsor a számok között, mint elmondta, az elmúlt évekhez hasonlóan elsősorban egyesben szeretne jól szerepelni.

Kovács Katalint lenyűgözte az Australian Open hangulata

2014.01.26. 09:40 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

kovacskatalin_vagott_mob.hu.jpgKovács Katalin júniusra várja első gyermekét - akinek már a nemét és a nevét is tudják – és mint korábban elmondta, ez egy olyan boldogság számára, amit nehéz szavakban elmondani. A háromszoros olimpiai bajnok jelenleg Ausztráliában „telel”, és mint elmondta, remekül érzi magát, növekvő pocakja sem gátolja semmiben.

„Az elmúlt héten csodálatos helyeken jártunk. Mint említette, voltunk Phillipe Islandon a mini pingvinekkel, de végig mentünk az Great Ocean Roadon le egészen Warrnanboolig. Láttuk a mészkőből készült tizenkét Apostolt is, de maga a part, az óceán is lenyűgöző volt” – írta meg nekünk a „föld másik oldaláról” a népszerű kajakos.

A Great Ocean Road Melbourne-től nyugatra található, az ausztrál nemzeti örökség része, ​​243 km kanyargó út, változó terepen az óceánpart mentén. Az utat 1919 és 1932 közt építették a sziklás parton a háborúból visszatért katonák az I. Világháborúban meghalt társaik emlékére. A Great Ocean Road a világ legnagyobb háborús emlékműve. Az út az egyik legfontosabb turisztikai vonzerő a régióban.

A harmincegyszeres világbajnok elárulta, fürödtek is az óceánban, ami hatalmas élmény volt számukra. Mostanra az időjárás is sokkal elviselhetőbb lett, hiszen enyhült a korábbi 40 fokos hőség.  

„Minden nagyon jó, de a legnagyobb élmény egyértelműen az Australian Open. Napok óta kint vagyunk és észre sem veszi az ember, hogy 6-8 órát ül egy helyben. Hihetetlen, leírhatatlan a meccsek hangulata. Néha olyan érzése van az embernek, hogy felrobban a Rod Laver Aréna” – mondta Kovács, akinek azért van összehasonlítási alapja, hiszen öt olimpián is részt vett.

Elárulta, a helyszínen látta többek között a Sarapova-Cibulkova, a Nadal-Nisikori, a Federer-Tsonga, a Berdych-Ferrer és az Ivanovics-Bouchard összecsapásokat. „Láthattam a női és a férfi Top 10-es játékosokat élőben! Majdnem mindegyikőjüket. Ez szinte hihetetlen!” – lelkendezett Kovács, aki úgy örült ennek a sikerének, mint ha nem ő lenne minden idők egyik legeredményesebb sportolója.

Ugyanakkor nagy „szomorúság” is érte őt Ausztráliában, hiszen a vártnál jóval korábban kiesett személyes kedvence a szerb Novak Djokovic. „Nagyon szomorú vagyok, hogy nem jutott a legjobb négy közé. Ennek ellenére – mivel itt még csak reggel van – nagyon várom a mai meccseket is, hiszen ismét élőben láthatom Nadalt, Federert, Azarenkát, vagy éppen Radwanskát” – mondta Kovács.

Elárulta, az ausztrál klímát Luca is nagyon élvezi, mozgolódásával ezt rengetegszer tudtára adja. Noha még csak két hete van kint, már most nagyon tetszik neki az ausztrál emberek mentalitása, hiszen 10-100 évesig mindenki mindenre azt mondja: No Worries! Nem kell aggódni!

(Fotó:mob.hu)

Kovács Katalin új kedvencei a mini pingvinek

2014.01.20. 17:24 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

kovácskozákpáros.jpegKovács Katalin egészen a föld másik oldalára „menekült” a magyarországi télből, ami napjainkban inkább tavasz. A háromszoros olimpiai bajnokot két cél motiválta, először is, hogy találkozzon Malajziában dolgozó nővérével és annak családjával, valamint már régóta szeretett volna eljutni egy Grand Slam teniszversenyre, hogy élőben lássa kedvencét a szerb Novak Djokovicsot.

A világranglistán jelenleg második helyen álló klasszis régóta Kovács kedvence, játéka mellett stílusát és humorát is kedveli. Az utazást már régebb óta tervezték, és bízik benne, hogy a minél tovább jut az Australian Openen. Erre van is esélye, hiszen eddig négyszer – többek között az elmúlt három évben - nyerte meg az év első GS-tornáját.

Kovács karácsony előtt jelentette be, hogy júniusra várja első gyermekét, de mivel az utazás már korábban be volt tervezve, ez az örömteli állapot sem változtatott szándékain. Mint korábban elmondta, a babavárásban az első és az utolsó három hónap a legnehezebb, de mivel ő most épp félidőben van, nincsenek rosszullétei és az orvosával is egyeztetett, bátran nekivágott az útnak. 

„Nagyon örülök, hogy eljöttünk, minden a legnagyobb rendben. Az egyedüli, ami kissé elviselhetetlen, az a negyven fokos hőség. Melbourne gyönyörű, de emellett is szépséges helyeken jártunk” – mondta érdeklődésünkre már Ausztráliából a harmincegyszeres világbajnok.

Mint elmondta, nagyon nagy hatást gyakorolt rá a tengerek élővilágát bemutató Sea Life Centres melbourne-i akváriuma, ahol közelről láthatott eddig számára ismeretlen tengeri élőlényeket.

„Ellátogattunk a Phillipe Szigetekre is, ami szintén csodálatos volt. Az egész lenyűgöző volt, de a „mini” pingvinek voltak a legaranyosabbak. A sok állat után most már várom, hogy kijussak egy meccsre is és lássam a „drága” Djkovicsot” – mondta nevetve Kati.

Az utazás mellett az is roppant boldoggá tette, hogy elkezdett gömbölyödni a hasa. Azonban ismerve a munkához való viszonyát, minden bizonnyal a szülés után nem sokkal ismét bombaformában láthatjuk őt viszont. Minden bizonnyal edzés közben, egy kajakban.

Kozák Danuta: Sajnálom, hogy csak egy napig tart a születésnapom

2014.01.20. 15:42 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

kozak_valogato2_2013.jpgKozák Danuta január 11-én ünnepelte a születésnapját. Hogy hányadikat, azt nem áruljuk el, hiszen egy fiatal nőről van szó, de életkora alapján még legalább 2-3 olimpiai szereplés benne van, ami eddigi eredményeit figyelem be véve akár 4-5 olimpiai aranyérmet is jelenthetnek.

„Nagyon jól telt a születésnapom.  Idén a bátyám is részt vett a családi ünnepen, ami már nagyon régen nem történt meg. Anyukám Sacher tortát sütött nekem, ami nagyon finomra sikeredett” – mondta Danuta arról, mik okozták neki a legnagyobb örömöt az idei születésnapján

Ajándékba színházjegyet kapott, így este már a Thália színházban nézték az Ördöglakat című darabot. Danutának nagyon tetszett a Gálvölgyi János főszereplésével készült előadás, de mint elmondta, a szórakoztató darab mellett az is vicces volt, hogy rengeteg régi ismerőssel futott össze a színházban, így a kellemes meglepetések sem maradtak el aznap.

„Kiemelkedően emlékezetes, vagy kirívó születésnapom nem volt, de nem unatkoztam egyiken sem hiszen, ilyenkor szeretteim mindig kedvemben járnak, és ilyenkor igazán sajnálom, hogy csak egy napig tart ez nap” – mondta a kétszeres olimpiai bajnok arról, miért is kezdődik számára jól minden év.

Az ünneplés azonban nem tarthat sokáig, hiszen a hétköznapokon már a téli alapozás vár az Újpest klasszisára. Kell is az erőnlét, hiszen hosszú szezon elé néz, és őt ismerve minenhol bizonyítani szeretné klasszisát.

Júliusban, Brandenburgban Európa-bajnokság, alig négy héttel később augusztus 6. és 10. között a Moszkvában világbajnokság vár rá, és természetesen az ezekhez tartozó hazai válogatók, amik önmagukban is felérnek egy-egy világbajnoki döntővel.

Danuta a hazai felkészülés után előreláthatólag márciusban Portugáliába utazik edzőtáborba. Mint korábban elmondta, ez még nem biztos, de a terveikben szerepel egy külföldi edzőtábor, melynek azonban egyelőre még az időtartama is kérdéses. Egy biztos, tavaly Olaszországban edzőtáborozott és a világbajnokságról három aranyéremmel tért haza. Idén messzebb megy, de valószínűleg ennyivel idén is „beérné”. 

süti beállítások módosítása